Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1945–1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 9. (Nyíregyháza, 2001)
ÖSSZEGZÉS
Csak a földnélküli parasztok maradtak a tsz-ekben, akik számára a szövetkezeteknek átadott'állami tartalékföldek, elkobzott kulákbirtokok jelentettek valamilyen szintű megélhetést. Az 1956-os forradalom és szabadságharc szomorú módon bebizonyította azt is, hogy a magyar nép küzdelmével magára maradt. Nyugat-Európa és Amerika a hangzatos szolidaritási nyilatkozatokon és a segélycsomagokon túl semmiféle konkrét támogatást nem volt hajlandó nyújtani. A Jalta után kialakított hatalmi egyensúlyt nem akarták kockáztatni egy kis nép boldogságáért. Hiába hangzottak el a rádióban a törvényes miniszterelnök, Nagy Imre segélykiáltásai, a szovjet tankokat csak a pesti srácok benzines palackjai próbálták megállítani. A forradalom és szabadságharc vérbefojtása és az azt követő megtorlás erősítette, elmélyítette az érzést, hogy a világ változtathatatlan! Közvetett módon hozzájárult ahhoz, hogy a magyar paraszt az 1958-1959-telén meginduló kollektivizálást kikerülhetetlen rossznak fogja fel, olyannak, amely ellen felesleges is harcolnia. Vitathatatlan, hogy a forradalom leverése után hatalomra került Kádár-kormány tanult elődjei hibáiból. Ennek köszönhető, hogy a 33 esztendős uralma alatt Magyarországot a kommunista barakk legvidámabb tagjaként tartották számon. Olyan termelési, elosztási formákat engedélyezett a mezőgazdaságban is megvalósítani, amelyek a hatékonyabb piacgazdaság jegyeit hordták magukon. A kollektivizálás rögeszméjéből azonban ez a kormány sem engedett. Amikor úgy érezte, hogy stabilizálódott a gazdaság, viszonylagos politikai nyugalom lett, hozzákezdett a magyar mezőgazdaság teljes átalakításához. A hatalmas munkát elődjeitől eltérően igen körültekintően készítette elő. Az agitációba bevont pártkáderek, hivatalnokok, értelmiségiek, munkások azt a látszatot keltették, hogy a kollektivizálás társadalmi ügy. A szövetkezetek sokoldalú állami támogatásával, a tsz-tagok szociális juttatásaival igyekeztek vonzóvá tenni a kollektív gazdálkodást. A háztáji gazdaságokkal, a melléküzemágak fokozatos kiterebélyesítésével, a munka díjazásában az anyagi érdekeltség érvényesítésével sajátos — a szocialista országok között máshol nem alkalmazott — termelési struktúrát alakítottak ki a magyar mezőgazdaságban. A nagyüzemi gazdálkodásban alkalmazott gépi technika, a növényvédelemben meghonosított kemizálás, a táj adottságaihoz alkalmazkodó növénykultúrák termesztése, az egyetemet végzett agrárszakemberek tömeges alkalmazása a közös gazdaságokban, végül is meghozta az eredményeket. Az 1970-es évek végére a magyar mezőgazdaság egyes mutatóit tekintve világszínvonalú eredményeket produkált. A kollektivizálás és annak következményei alapvetően befolyásolták a mezőgazdasági népesség életkörülményeit, társadalmi helyzetét is. A szövetkezetesítés elől földjüket elhagyva, sokan igyekeztek az iparban elhelyezkedni, mert a havi fix fizetés biztosabb egzisztenciát jelentett, mint a kollektív gazdálkodás. Szabolcs-Szatmár megyét az 1950-es 1960-as években tízezrek hagyták el
