Tanulmányok Kárpátalja, Erdély és a Felvidék múltjából - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 8. (Nyíregyháza, 1999)

Pavlenko, Grigorij: Az 1848–49. évi forradalom Kárpátalján

kell jelentkeznie, és akinek nincs, vasvillával, kaszával vagy egyszerűen doronggal jelenjen meg. A papoknak megparancsolták, legyenek a nép vezérei, kereszttel a kezükbe. Aláírta: Gencz Károly, biztos."" Szilvái bizonysága szerint Gencz Károly parancsa ilyen kategorikus formában a lakosság körében valódi pánikot keltett. A védők ahelyett, hogy gyülekeztek volna a kijelölt helyen, tömegesen a hegyekbe menekültek, otthon csak a tehetetlenek, asszonyok és gyerekek maradtak. Mivel Bécs ígéretet tett Ungvár központtal a ruszin régió megszervezésére, Dobrjanszki és társai üdvözölték az osztrák kormánynak az orosz cárhoz intézett folyamodványát, amelyben segítséget kért tőle. I. Sándor cár valóban küldött 100 ezres sereget Paszkievics vezetésével a magyar forradalom leverésére. 1849 júliusában az orosz sereg átlépte a Kárpátokat. Kárpátalja lakossága az említett okok miatt, ha nem is tárt karokkal, de legalábbis ellenszenv nélkül fogadta az orosz katonákat. Erről ékesszólóan tanúskodnak a hadjárat orosz résztvevőinek visszaemlékezései.

25 Az igazság kedvéért megjegyezzük, hogy a legtovább a munkácsi várőrség tartott ki. Védői még akkor sem adták meg magukat, amikor Görgey serege 1849. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert. Paszkievics parancsba adta Karlovicsnak, hogy tisztítsa meg Munkács környékét az ellenségtől és foglalja el a várat. Augusztus 20-án harc nélkül megadta magát Beregszász. Tudomásul véve a kapitulációt, Karlovics Nagylucska felé indult, innen tervezte megkezdeni a munkácsi vár ostromát. Karlovics követeket küldött a várkapitányhoz, de ő nem adta meg magát. Csak azután voltak hajlandóak átadni a várat, amikor követeik visszatértek Görgeytől, és megbizonyosodtak a fegyverletételről. Görgey levelet küldött, amelyben feladásra szólította fel 24 Uo. 39-40. p. 25 Lásd: Lihutin, M. D.: Zapiszki o pohogye v Vengriju v 1849. g. M., 1874. 39^10. p.; Alabin, P.: Csitiri vájni. Pohodhie zapiszki v 1849, 1853, 1854, 1856, 1877-1878 gg., I. Szamara, 1888. 55-56. p.; Szoncov, D.: Iz voszpominanyij o vengerszkoj kampanyiji M., 1871. 32. p.