Tanulmányok Kárpátalja, Erdély és a Felvidék múltjából - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 8. (Nyíregyháza, 1999)

Pál Antal Sándor: A csíkiak viszontagságai 1916-ban

való élelmet. Az elszállásolásnál biztosítani kell az élelmezést. A csa­ládoknál való beszállásoláson kívül az elhelyezésre felhasználhatók az üresen álló épületek, gyárak és iskolák, ugyanakkor foganatosítani kell a szükséges egészségügyi intézkedéseket is. Az utasítás kitért a menekültek tevékenységének a megszervezésére is. Előírta, hogy azok lehetőleg maguk közül válasszanak bizalmi em­bereket, akik a felmerülő kérdéseket és panaszokat közvetítsék a ható­ság felé. A hatóságnak kötelessége a menekültek megvédése a szorult helyzetüket kihasználó lelketlen nyerészkedőkkel szemben. Munkaal­kalmak teremtését ajánlja a menekülők számára, ami támogatásuk leghelyesebb és legértékesebb módja. Az ellátás biztosítása érdekében napi 1 korona támogatást helyez kilátásba a belügyi tárca terhére ott, ahol a befogadók a menekültek ellátásáról gondoskodni nem tudnak. Megvonja viszont a támogatást azoktól, akik létfenntartásukról gon­doskodni képesek, és azoktól is, akik nem a veszélyeztetett vidékről távoztak el. Kinevezte kormánybiztosnak Betegh Miklós Torda-Aranyos me­gyei főispánt és megbízta a meneküléssel kapcsolatos kérdések intézé­sével. Kijelölte a befogadó területeket is. A máramarosi lakosság szá­mára Szatmár megyét, a csíkiaknak Maros-Torda és Udvarhely me­gyéket és Marosvásárhely várost, a háromszékieknek Udvarhely me­gyét, a Brassó megyeieknek Nagy- és Kis-Küküllő megyéket, a fogara­siaknak Nagy-Küküllő megyét, a Szeben megyeieknek Nagy-Küküllő és Alsó-Fehér megyét, a hunyadiaknak Torda-Aranyos és Arad me­gyéket, Krassó-Szörénynek Arad megyét, Beszterce-Naszódnak pedig Szolnok-Doboka és Kolozs megyéket. Az állatállomány biztonságba helyezéséről a földművelésügyi miniszter volt hivatott intézkedni. Az utasítás záró része megnyugtató szavakkal szól a címzettekhez, elkerülendő a lakosság pánikba esését: „Midőn a fentiekről Méltósá­godat bizalmasan értesítem, nem mulasztom el újból hangsúlyozni azt, hogy a jelenlegi helyzet komoly aggodalomra nem ad okot, és a hatá­rok ellenséges betörés ellen való megvédése biztosítottnak látszik,

Next

/
Thumbnails
Contents