Gaál Ibolya: A szegényügy- és felnőttvédelmi szociálpolitika története Szabolcs-Szatmár megyében 1867–1989. II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 6. (Nyíregyháza, 1997)
december 1 es 10-e között bonyolították. A kezdeti nehézségek után kb. 2 hónap alatt nagyjából egységes kollektíva alakult ki. Szokásaikat is ál kellett állítani. (Reggel 6 órakor ébresztő, saját személyük és környezetük önálló rendbetételére szoktatás, óránként 10 perces szünetekkel, napi 6 órában rendszeres munkavégzés stb.) Ez az új életritmus sem váltott ki az intézet lakóiban ellenállást. Az intézet igazgatója és valamennyi dolgozója lelkesen támogatta az átszervezést, a szakosítást, bár megvalósulásakor, sőt még az azt közvetlenül követő években sem kapott az intézet erre a célra pénzügyi támogatást. Arra csak az 1980-as évek első felében utólag került sor. Az átszervezés után a gondozottak kórisme szerinti megoszlása 1976 decemberben: debilis (enyhe értelmi fogyatékos) 38 fő, imbecillis (középsúlyos értelmi fogyatékos) 58 fő, idióta (súlyos értelmi fogyatékos) 6 fő, kettős sérült 5 fő, halmozottan sérült 3 fő, összesen 1 10 fő. A munkaidő és a szabadidő szervezését a főnővér irányította. Az egészségügyi feladatokat 7 ápolónő látta el. A munkacsoportok irányítását és a szabadidő' hasznos eltöltésének szervezését 17 fő végezte. Korábban közülük 10 ápolónői, 7 pedig kisegítői munkát végzett. Az átszervezés után a dolgozók többsége nem a besorolása szerinti feladatkört látta el, hanem munkavezetői teendőket. A munkába bevont intézetlakók a következő munkaadóknál voltak foglalkoztatva: - a Fővárosi Kézműipari Vállalatnál munkakönnyvvel 77 fő - a Balkányi Állami Gazdaság Ládaüzemében 9 fő - a Balkányi Állami Gazdaságban és a szakolyi mg. termelő szakszövetkezetnél mezőgazdasági munkával teljesítmény bérben 15 fő - Nyíregyházi TAURUS Gumigyár által foglalkoztatva 5 fő - házkörüli munkába besegítők 4 fő A gondozottak a kezdeti idegenkedés után viszonylag hamar elfogadták a részükre felajánlott tevékenységet. Az állandó jelleggel helyhez kötött munkavégzés okozott legtöbb gondot. Az intézeten kívül vállalt munka volt a legkedveltebb. Az intézet gépkocsijával történő szállítással megközelített munkahely ugyanis több változatosságot nyújtott. (A Balkányi Állami Gazdaság fatelepén udvartakarítás, farakás, deszkák osztályozása stb.) Ez jól szolgálta a gondozottak intézeten kívüli társadalmi kapcsolatainak kiépítését is. A kísérleti jelleggel indított Értelmi Fogyatékosok Szociális Foglalkoztató