Gaál Ibolya: A szegényügy- és felnőttvédelmi szociálpolitika története Szabolcs-Szatmár megyében 1867–1989. II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 6. (Nyíregyháza, 1997)
Majd 1955-ben újabb ágyfejlesztés következtében az engedélyezett ágyak száma év végén már 75 volt. Ez az erőltetett fejlesztés azonban túlzsúfoltsághoz vezetett. A 30 főt befogadó melléképület 1957-ben veszélyes állapotba került, így az épület egy részének kiürítése vált szükségessé. A gondozottak közül 16 főt a tarpai, illetve a győrlcleki szociális otthonba kellett áthelyezni. Az intézet férőhelyeinek száma pedig 1957-1961 között 70-re csökkent. A melléképület felújítási programjának kialakítása és megadása céljából helyszínen megjelent bizottság kimondta, hogy a 30 főt befogadó melléképület hálószobái és ebédlője korszerűtlen, romos volta miatt emberi lakás céljára alkalmatlan. Ezért felújítása népgazdasági szempontból csak úgy gazdaságos és célszerű, ha teljes lebontása után újjáépül. Ez a pénzügyminisztérium engedélye alapján felújítási hitelből valósult meg. A építkezésre 2 050 000 Ft-ot irányoztak elő, megvalósítása 972 azonban 2 700 000 Ft-ba került. Az épületben lett elhelyezve a konyaüzem raktáraival, az ebédlő, mosoda és 20 fő részére hálószobákat alakítottak ki. Ezzel az intézet jelentősen korszerűsödött az 1957-196 l-ig történő stagnálás után. A már működő 70 ágyas szociális otthonhoz közel fekvő úgynevezett Bay kastélynak 1962-ben az intézmény bővítésére történő felhasználásához 870 000 Ft állt rendelkezésre. Ennek belépésével újabb 30 ágyfejlesztés valósult meg. így az engedélyezett ágyak száma 1962-ban 100-ra emelkedett. 973 Majd a szobákba újabb 10 ágy bezsúfolásával az engedélyezett ágyak száma 110-re nőtt. A zsúfoltság legalizálását az indokolta, hogy a rendkívül szűk férőhely viszonyok és nagy számú jogos igény következtében a szociális otthoni elhelyezést kérőknek évekig kellelt várakozni a férőhely kijelölésére. A szakolyi otthon újabb 100 ággyal történő fejlesztése az 1980. augusztus 15-én kezdődő és 1982. szeptember 30-án befejeződött építkezéssel valósult meg, ami már az otthon szakos írásával, Értelmi Fogyatékosok Szociális Foglalkoztató Intézetévé való átszervezésével volt összefüggésben. Ezzel ágyainak száma 210-re emelkedett. Ezenkívül átépítették a konyhaüzemet, mosodát, korszerűsítették a fűtést, a belső elektromos hálózatot és a már meglévő gondozási épületeket is. A volt főépületben, a kastély épületben alakították ki a foglalkoztató helyiségeket és az egészségügyi részleget. A beruházási költségelőirányzat a 20% építési, szerelési tartalékkal együtt 22 042 000 Ft-ot tett ki. A fejlesztéssel az engedélyezett alkalmazotti létszám 76 főre növekedett.