Gaál Ibolya: A szegényügy- és felnőttvédelmi szociálpolitika története Szabolcs-Szatmár megyében 1867–1989. II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 6. (Nyíregyháza, 1997)
magas a hátrányos helyzetben élők száma. (A csatolt tanyai külterületi települések száma 8.) A tárgyi feltételek is biztosítva látszanak, mert átcsoportosítások miatt felszabadul a Tiszavasvári, Vasvári Pál u. 104. alatt lévő II. számú óvoda, melyből 2 tágas helyiséget tudnak a központ céljaira átengedni. A Családsegítő Központ 4 főállású létszámát felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozókból tudják kiválasztani. 1503 Úgy a tiszavasvári, mint a vásárosnaményi város igényét kielégítették, részükre a Megyei Tanács V.B. Egészségügyi Osztálya biztosította a fedezetet. A Megyei Tanács, mint testület 1986. október 30-án tárgyalta a családvédelem helyzetét, a 21/1986. T. számú határozatával felhívta a helyi tanácsokat, mérjék fel a családok életében jelentkező magatartási, működési zavarokat és gondoskodjanak azok elhárításáról, segítsék a szociális gondok megoldását. Az Egészségügyi Minisztérium is kidolgozta és észrevételezés céljából a megyéknek megküldte a hetedik ötéves tervidőszakra vonatkozó egészségügyi és szociális ellátás kiemelt területi fejlesztésének cselekvési programját. Többek között szükségesnek tartotta a családsegítő központok működését szabályozó jogszabály kidolgozását. Ennek megtörténte után pedig a hálózat fokozatos országos kiépítését. Kimondta, hogy meg kell határozni - a családsegítő központok - a tanácsi szakigazgatási szervek és - a különböző gondozó hálózatok - intézmények munkamegosztását. Meg kell szüntetni a párhuzamos tevékenységeket. Az Egészségügyi Minisztérium jogutódja a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, 1989-ben tovább folytatta azt a kezdeményezést, hogy segítséget nyújt az induló Családsegítő Központok vezetőinek és fenntartó tanácsok szakigazgatási szerveinek az intézményben folyó szakmai munka megalapozásához. Ennek érdekében 1989. szeptember 12-14 között 3 napos bentlakásos felkészítő tanfolyamot szervezett, (helye: Bp. III. Békásmegyer, Pünkösdfürdő u. 38.) A felkészítő tanfolyam az intézmény indításához szükséges legalapvetőbb szervezeti, módszertani kérdéseket dolgozta fel. 1