Gaál Ibolya: A szegényügy- és felnőttvédelmi szociálpolitika története Szabolcs-Szatmár megyében 1867–1989. II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 6. (Nyíregyháza, 1997)

nyilvánítóit gyermekek ápolásáról, eltartásáról és neveléséről 7 éves korukon túl gondoskodni. — a cholera és pestis kivételével a heveny fertőző betegségek ellen való védekezés költségeinek fele részét viselni, továbbá e hevely fertőzőbetegségek elleni védekezéshez természetben teljesíthető szolgálmányokat előállítani. Ez az új eljárás, vagyis a feladatoknak községi hatáskörbe adása sok gond forrásává vált Ezt tanúsítják a szolgabírói jelentések is. A nyírbogdányi járás szolgabírája 1899. február 14-én kelt 1068/1899. K.sz. jelentésében ez olvasható: ...„Mióta az. ingyenes gyógydíjak a községeket terhelik azok kiszolgáltatása alább szállott... " A dadái felső járás szolgabírói hivatal néhány nappal későbbi jelentése szerint: ...„Az ingyen gyógyszer nem kellő mértékben lett kiszolgáltatva, mert a községeknek nem volt reá alapjuk, a bizonylatok kiadásánál a kelleténél szigorúbban jártak el."... Szociális töltetű egylet a két járás közül egyikben sem volt, mely a községek e gondját enyhíthették volna. A dadái felső járás szolgabírája ezért, az Alapok gyarapítására egy általános kötelező érvényű intézkedés kiadását sürgette. Tette ezt azért, mert mint írta, a szegényügy nem részesült kellő gondozásban, mert járása területén egyedül Timár községben volt 10 Ft a Szegény Alap gyarapítására felvéve. Más községekben csak büntetéspénzekből, s a kamatok tőkésítéséből gyarapadott a Szegény Alap. Az alispán megkívánta a gyógyszerrendelésnél, hogy a szegények számára való gyógyszerrendelési szabályozó 99 000/1898. B.M. sz. szabályrendeletet betartsák. Ezenkívül a szegénység igazolásáról szóló 1898 évi 118 956. sz. belügyminiszteri szabályzat pontos követését is. A szegénybetegek gyógyításához szükséges gyógyszerek költségeinek viselése az Országos Betegápolási Alap terhére történt: a/ azoknak a szegényeknek a számára, akik (az 1886. évi XXII. tc. 145.§) magukat a közsegély nélkül fenntartani nem képesek, s nyilvántartásban szerepeltek, b/ a hatóságilag igazolt olyan szegény sorsúak számára, akik keresetük vagy jövedelmük csekély voltánál fogva csakis a legszükségesebb létfenntartási eszközökkel rendelkeztek, vagyis akiket közfelfogás szerint szegényeknek tekintettek, — ezenkívül azok számára is, akik e két fenti kategórába nem tartoztak, de olyan mostoha körülmények között éltek akkor, amikor veszélyhelyzetben gyógyszerre szorultak, hogy legjobb akaratuk mellett is képtelenek voltak a gyógyszer árának megfizetésére. Az illetékes helyi hatóságok kötelesek voltak a szegényjogon való rendelésre jogosult orvosokat és gyógyszerészeket a szegények névjegy-