Gaál Ibolya: A szegényügy- és felnőttvédelmi szociálpolitika története Szabolcs-Szatmár megyében 1867–1989. II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 6. (Nyíregyháza, 1997)
egyszerű felszólításoknak a megértésére. Nagy gonddal próbálták ókét megtanítani, fejleszteni pl: utánzásra, tapsolásra, egyszerű összerendezett mozgásra, szobatisztaságra, bizonyos mértékű önálló étkezésre stb. szoktatni. Az olthon tehát nem egyszerűen súlyos defekt- állapotú betegek gyűjtőhelye volt már, hanem egyedi gondozás folyt. Minden gondozottról naplót vezettek, amelybe az induló státuszon kívül kb. 2-4 hetenként feljegyezték a fejlődést. A leggyengébbek azok. akikkel kapcsolatfelvétel is nagy nehézségbe ütközött, önkiszolgálásra teljesen képtelenek voltak, teljes ápolást, gondozási igényeltek. A viszonylag jobb értelmi képességűek játékos fejlesztő foglalkozásokon vettek részt. A súlyos oligophrének, (értelmi fogyatékosok) foglalkoztatásának a fogalmát ki kell tágítani úgy, hogy az egyes próbálkozások e fogalomba beférjenek. Pl. .színegyeztetés, ábraegyeztetés, képfelismerés, műanyagtárgyakkal való manipulálás stb. gyakorlatát is beleértették. Ekkor viszont a „nem foglalkoztatható értelmi fogyatékosok" száma már igen csekély volt. A megyében és megyén kívül szervezett szakmai továbbképzéseken a nővérek mindig nagy érdeklődést tanúsítottak. A nővérek megkíséreltek a gondozottaiknál minden — a legkisebb mértékben meglévő, vagy csak nyomokban felismerhető — személyi adottságot is szinten tartani, fejleszteni. Áldozatos munkájukért elismertés érdemelnek! 12/ A nyírbélteki szociális otthon a/ Az otthon szervezése Az intézet Nyírbéltek községen kívül, 1952-ben határőrlaktanyaként épült és 1973-ig a Belügyminisztérum tulajdonában lévő, — de 1955-1973-ig a Nyírbélteki Csont-Izületi TBC Gyógyintézet használatában álló — épületben működik 1974. január 1-től keződőden. Nyíregyháza megyeszékhelyhez kb. 50 km-re fekszik. Vasútállomása, a kb. 16 km-re fekvő Nyírbátor. A legközelebbi gyógyszertár a kb. 7 km-re lévő Nyírlugoson van. Autóbuszközlekedés biztosítja a Nyírbátor járási székhelyre és a környező településekre történő eljutást. Még a Csont-Izületi TBC Kórház idején az épület előtt autóbuszmegálló létesült, amely a betegek és a látogatók mozgását nagyban megkönnyíti. A megyét ért 1970-es nagy árvíz várható szociálpolitikai következményei miatt 390 szociális otthoni ágy fejlesztést határozott el a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ebből 1971-ben 100 ágy Gacsályban megvalósult. A 160 ágyas Nyíregyháza-sóstói pavilon is megépült és