Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

2 A kedvezőtlen természeti és társadalmi tényezők szerepe a Rétköz hátrányos helyzetének kialakulásába

pénzért Berkeszre mentek". (Szaunáiban ugyancsak vajasnak, a dunántúli Sárközben vajasnak nevezik.) A víz, vize növényzettől megtisztított víziutat jelölt: Gyalap (Kék), Gyalapvize (Beszterec) „a tiszaszabályozás előtt ez szolgált egyedüli útul az akkor még teljesen szigetben fekvő Beszterecz községbe" (Pesty F.). A szót használták állóvíz (tó, vízállásos hely) jelölésére is. Komoron volt Bornyúviz, lévén a bornyúcsorda itatási helyént használtatott" (Pesty F.). Az úszó, uszvány keletkezésük tekintetében különbözhettek egymástól, de közös jellemzőjük, hogy a rétben, lápban vágott víziutak voltak. Ezeken keresztül mehetett a jószág a vízmentes helyre. Volt Szabókertúszója Demecseren, Kis- és Nagyúszó Kisvárdán, Ökörúszó Paszabon. A Rétközben különösen nagy számban voltak a tavak. Ezek az állandóan vízzel, élővízzel telt mélyedések kiterjedésük és mélységük tekintetében nagyon különböztek egymástól. A rétközi „nagy tavak" Beszterec és Demecser határában alakultak ki: a Király-, az Orozd-, a Karkalom-, a Borgácskatava, a Bersérty-tava és a Nagy-Kolbárd~\ó területe a több száz hektár kiterjedést is meghaladta, és évszázadokon keresztül kiváló halászóhelyként tartották számon őket. Az édesvizű tavak mellett ismeretesek sós vizüek is. Szikes tó — Sós-tó — volt Tiszabercelen, Nyírbogdányban, Kótajon, Kemecsén és Ajakon. Szikes talajon felgyűlt víz a Nagy-Szék, „hal nem volt benne, mert a szikes víz és a madár kipusztította" (Tiszabercel, Kiss L.). A tavakat a bennük élő növényzetről, állatokról gyakran nevezték el: Mohostó Vasmegyeren, Sulymostó Ibrányban, Kárásztó Gégényben, Harcsató Tuzséron ismeretes. Ha a tó vagy az azt tápláló ér vízerejével malmot hajtott, Malomtó-mk nevezték (pl. Komoron), ha kender- vagy lenáztatásra használták vizét, Kenderáztató-tó (Kisvárda, Pesty F.), Mocsolya (Nyírbogdány, Kiss L.) vagy Lenáztató (Demecser, Pesty F.) nevet kapott. A sekélyebb, aszályos időszakban kiszáradó tó legmélyebb — növényzettel nem fedett — részét fenek-, fenék-nok (Aranyosfenék, Kisvárda; Csatfenek, Dombrád), a kiszáradt tómedret lapos-nak mondták. Az üstszerű, kis területű mélyedéseket gödör, kotyor, kút, örmény, vápa szavakkal jelölték. A gödör, örmény és a gödény árvízcsinálta mélyedés. Azt a helyet, ahol az árvíz kitört, Tiszatörésntk mondták. A Bródgödör „1 hold 14 m-nél is mélyebb gödör" (Buj, Kiss L.), Farkasörmény (=örvény) „400 négyszögöl nagyságú" (Paszab, Kiss L.). A kotyor-t (mondták még kotymánnak, kutyornak, katyornak) talán csak alakja különböztette meg a fentiektől. Volt Forgókotyor Ajakon, Kárászoskotymány Kemecsén és Kettőkotyor Fényeslitkén („a komorói határszélen két katlan egymástól 40 lépésre"). A kút szóval elsősorban azokat a természetes víznyerési helyeket jelölték, amelyek ember és állat számára jó vizet adtak. A Forrás (Vasmegyer), a Forráskút (Pátroha) helynevekből a kutak típusára is következtethetünk.