Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)
4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján
Kékesén rák látható. Vencsellő pecsétjén a háló utal a halászatnak a lakosság gazdasági tevékenységében betöltött szerepére. A halakat tavasszal és ősszel horoggal, nyáron tapogatóval és versehálóval, nyáron és télen véterrel, jég alatt gyalommal fogták. ívás és árvíz idején szigonyt is használtak. Azonban a halászat legelterjedtebb és legeredményesebb módja a gyalmolás. Gyalomháló segítségével télen-nyáron halásztak tiszta vizű tavakon. Tanyát húztak vele, 1 tanya 150 lépés volt. Széleskörű elterjedése lehet az oka. hogy helynévvé nagyon kevés esetben vált. Gyalmos vagy Gyalmostó Kékese és Szabolcsveresmart határából 1329 óta ismeretes, és főleg halászattal kapcsolatos vitás esetekben említik. Lészával az ereket rekesztették. A demecseri Nagylésza széles, mély ér volt. Legmélyebb részére lészát. partosabb medrébe „vétereket és vészereket raktak ... sok volt a rekesz..." 19 Nemcsak a halak járását igyekeztek befolyásolni a különböző eszközökkel, hanem különösen szárazság és alacsony vízállás idején a vízfolyások medrét gátakkal „keresztül töltötték". Erre azért volt szükség, hogy „a halak el ne vesszenek, a súlyom megmaradjon, a marháknak alkalmatos vizek légyen". A keresztgátakat rekesznek vagy rekének nevezték. Volt Körtefásreke Demecserben, Rekehomoka Dombrádon. Gát („eredetileg halászóhely") Kékről ismeretes. Ha a közönséges csíkhal fogására volt alkalmas a hely, akkor Csíkgát-nak nevezték. A tuzséri Csíkgát vízében „kosárral fogták a csíkot, tapogatóval a halat". 20 A tapogatóval való halfogás a népi halászat egyik legősibb módja. Általában a sekély, vízinövényekkel benőtt vizeket halászták így. A kemecsei Tapogatós-tóról is feljegyezték, hogy „egyszer nádas, máskor halászó hely". A gazdag halászzsákmányt hosszabb-rövidebb ideig tárolni kellett. A haltartó helyek lehettek természetes és mesterséges létesítmények. Leggyakrabban az árvíz vájta mélyedést, melyet gödör-nek neveztek, használták fel a tárolásra. Kékesén Csíkvermes. Tiszarádon Csíkveremsziget, Rétközberencsen Csíkveremszeg ismeretes. A halászattal mindenki szabadon foglalkozhatott, a halfogás főleg a szegényebb néprétegeknek nyújtott pénzszerzési lehetőséget. Rákot, teknőst és piócát fogtak még a határban szintén pénzelés céljából. Mivel a halászati jog a földesurat illette, a lakosság adózott utána. Ibrányban például „az Gyalom hal árának hasonfele a Földes Úré, hasonfele meg a halászoké ... az horog halat a' kit a Szárdon kívül fognak, annak harmada a' Földes Úrnak éppen ... de az mellyet a Szárdba fognak annak éppen felét adják, akár halul, akár penig pénzül akarja fel venni". 21 Vízfolyások, tavak partján, ott, ahol a vízmélység nem haladta meg a 2 métert, a nádasok növénytársulása élt. A vízmélység csökkenésével a nádast a gyékényes, majd a magassás. azaz a zsombékosok övezete kísérte. Fő termőhelyei a 95—97 m közötti vizes, mocsaras térszínek voltak, az állandóan vízzel borított felszínek.
