Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

A tavaszi hóolvadás okozta árvíz idején vagy csapadékosabb évszakokban hatalmas területek kerültek víz alá. Az elmocsarasodásnak egyik fő oka az emberi beavatkozás volt. Vízvezető árkok, gátak, malmok létesítése, erek elrekesztése, a medertisztítás elhanyagolása okozta, hogy a hajdan művelt területek elvizenyősödtek, földművelésre használhatatlanná váltak. A nádasok, lápok világa jó védelmet nyújtott az ellenséggel szemben. Feljegyzésekben Ibrányt is így emlegetik. Faluját (a belsőséget) „a mocsarak úgy körülveszik, hogy másként mint vízen meg sem közelíthető ... az e tájon portyázó törökökben oly sok kárt tettek [ti. a falu védelmére állított őrök. ROM], hogy ezáltal a szegény lakosság megmaradhasson".

7 1720-ban 364 úrbéres családfőt (353 jobbágyot, 10 házas zsellért, 1 taksást) írtak össze, ami 5 fős családátlagot véve kb. 1820 lakost jelent. Jelentős csökkenés ez a XVII. század végi népességhez (2700—2800 fő) még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy az összeírás nem terjedt ki a társadalom valószínű legnépesebb csoportját adó elemeire, a hazátlan zsellérekre és a nem úrbéres szolgáló népekre. Hazánk lakóinak száma 1720-ban 4,5 millió. A népsűrűség 14 fő/km

2 (Sopron m.: 41,3 fő/km

2

, Békés m.: 3 fő/km

2

). Óvatos becsléssel kb. 3,0—3,6 fő/km

2 az átlagos népsűrűség vidékünkön. 1728-ban 473 család él falvainkban, 378 család úrbéres (357 jobbágy, 21 házas zsellér), 95 család pedig egyéb (uradalmi cseléd és ismeretlen) jogállású.

8 Látható, hogy a népesség száma a négy évtizedig tartó kuruc háborúk befejezése után ha lassan is, de emelkedett. Annak ellenére, hogy egy táj gazdasági fejlődését a természeti és társadalmi tényezők együttesen határozzák meg, bizonyos esetekben a társadalmi környezet kedvező irányba befolyásolhatja vagy meg is szüntetheti a káros természeti hatásokat. Vidékünkön azonban a kedvezőtlen természeti adottságok csak a puszta létfenntartásra nyújtottak anyagi alapot, és nem kedveztek új törekvések befogadására.

9 Az itt élők a természeti környezet racionális hasznosítását évszázados tapasztalatok során tanulták. Másképpen nem működhetett volna az a gazdálkodási mechanizmus, amelyet a gazdaságtörténet ártéri gazdálkodás néven ismer. Életképességét az adta, hogy a természet, a gazdaság és a társadalom legszorosabb életközösségét teremtette meg. Andrásfalvy B. szerint e gazdálkodási mód a folyó vízhozamingadozásának tervszerű felhasználására épül, az ember alkotta „fok"-, „csap"-, „érrendszer segítségével, a hozzákapcsolódó vízhasználatok révén. A „fok" készítését az ember a természettől tanulta meg annak érdekében, hogy átalakítsa „a befolyástalan folyók tevékenységét emberi haszonvétel tárgyává".

10 Az ártérre ki-, majd visszavezetett folyóvíz nemcsak megtermékenyítette a termőföldet, de rétet, legelőt öntözött, a halgazdálkodásnak kitűnő feltételeket teremtett, s egyben a vízi közlekedésnek is fontos színtere volt. Okleveleink, régiségeink bizonyítják, hogy népünk az Alföld természeti viszonyait bámulatosan fel tudta használni. Ennek ellenére az ártéri gazdálkodás általában nem haladta meg az önellátó (naturális) gazdálkodás szint-