Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

3 A rétközi települések és lakói a XVIII-XIX. században

2. Az átlagos falunagyság szemléletesen tükrözi vidékünk településhálózatának jellegét. Amíg ugyanis a hasonló természeti adottságú Sárréten az átlagos falunagyság már 1787-ben elérte az 1200 főt,

29 addig ezt az értéket csak 1863-ban közelítették meg a Rétközben. Az átlagos falunagyság alakulása 1785—1900 között: Év Átlagos népességszám (fő) 1785 479 1828 930 1851 1075 1863 1159 1870 1521 1880 1548 1890 1864 1900 2213 3. A népesség abszolút számának alakulásában három, egymástól jól elkülönülő szakasz mutatható ki (7. ábra, 1. sz. melléklet). 1785—1828 között az országos átlagot meghaladó mértékben, 93,9%-kal nőtt a népesség, majd a század közepén (1828—1863) lelassult a növekedés üteme (24,6%). A század utolsó harmadában (összefüggésben a vízrendezési munkák előrehaladásával is) ismét ugrásszerűen nőtt a lakosság száma (90,8%). A legdinamikusabban fejlődő községek az ártérperemre települtek, például Kisvárda, Vencsellő, Gáva. A mocsári farvak között voltak nagykiterjedésű határral bírók, és voltak aprófalvak is. Az előbbiek sorában Nagyhalász és Ibrány, az utóbbiak között Beszterec és Tiszarád tipikus. A Tiszamenti települések csoportját adó mintegy nyolc község csak a lakosság abszolút számát tekintve szorult a harmadik helyre. A gyarapodás mértéke azonban meghaladta az ártérperemi falvakét. A 8. ábrán mutatjuk be a rétközi települések népességszámának alakulását az 1785—1900 közötti időszak I., II. és III. népesedési szakaszaiban. Az I. szakaszban (1785—1828) a népesség 50%-ot meghaladó mértékben növekedett — Gáva, Gégény, Döge, Fényeslitke kivételével — és csupán egy faluban — Tuzséron — csökkent. A XVIII—XTX. század fordulóján és a XIX. század első évtizedeiben azok a községek gyarapodtak leginkább, amelyekben a lakosság száma korábban — a határ nagyságához képest és abszolút értékben is — a legalacsonyabb volt. A II. szakaszban (1828—1863) a fejlődés lelassult, ami a hagyományos gazdálkodás válságára utal. Kétségtelen, hogy ez a néhány évtized a már megbízható adatokat nyújtó népszámlálásokra épülő évszázad legmozgalmasabb demográfiai szakasza. A népesség alig egynegyedével gyarapodott, és a falvak közül nyolcban csökkenéssel találkozunk. Mérséklődött a növekedés mértéke is, hiszen a települések közül csupán kettőben (Tuzséron és Kisvárdán) haladta meg a 100%-ot. A III. szakaszban (1863—1900) ismét jelentősen növekedett a népességszám. Az okokat vizsgálva kézenfekvő az összefüggés a vízrendezési mun-