Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

3 A rétközi települések és lakói a XVIII-XIX. században

kút". A telket az utcától sárból, trágyából és deszkából rakott garádja vagy sövénykerítés választotta el. Kemecsén a telkek körül ún. szakaszgödrök voltak, kerítés csak az 1860—70-es évek óta van.

12 Ott, ahol a víz túl szűk határt szabott a falvak belsőségeinek, a falu egyetlen utcája a belsőséget hordozó magaslat futását követve alakult ki. Szalagtelkes lápi útifalvainkat (4. ábra) sok esetben csak mellék- vagy bekötőút kötötte össze az országúttal. Ezek az ún. zsákutcás falvak (pl. Beszterec, Rétközberencs, Gégény) éppen elzártságuk, periférikus helyzetük miatt még a rétközi átlaghoz képest is rosszabb körülmények között éltek. Hátrányukat fokozta, hogy általában kishatárú falvak, ahol az egyébként is jelentékeny kiterjedésű állandó vízborítás és az időszakos áradás a föld művelését akadályozta. Pedig településeink elsősorban földművelő falvak. A táji adottságokhoz nagymértékben igazodó településrendszere: egytelkü. A lakótelek a paraszti gazdálkodás központja, ahol nemcsak a ház népe él, de itt tartják a kezesjószágot; a szérűs-, a csűrös- és a zöldségeskert pedig a mezőgazdasági munkák színtere. Annak érdekében, hogy a lakóövezetet közvetlenül körülvevő szántóföldet és vetést megvédjék az állat vagy ember okozta károktól (legelés, letaposás), vesszőből font községi közös kerítést, ún. porgolátot emeltek, mely „az egész községet házastól, jószágostól, kertestől köriilfogja, s a fő közlekedő utak kijáratánál mezőkapuk vagy porgolátkapuk akadályozták meg tiltott időben a jószág és ember ki- vagy bejárását". 1772-ben még állt a kerítés Kéken. Dombrádon 1840-ig, Beszterecen az 1850-es évekig voltak mezőkapuk.

13 Soros-utcás, szalagtelkes településeink harmadik csoportját képviselik az erdőtelkes, tulajdonképpen irtással létesített falvak (5. ábra). A Tiszát kísérő hajdani galériaerdők területén megtelepedő ember égetéssel és baltával teremtett magának lakhelyet, de irtott erdőt a földművelés és az állattartás céljaira is. 1764-ben Vay István földesúr kékesei birtokán az erdő egy részét kiirtotta, és „körözés által tétette közönségessé, hogy bizonyos szolgalmányok mellett a beköltözködőknek bizonyos földbirtok adatik át".

14 Ontelken a jobbágyok, minden külön földesúri engedély nélkül irtották az erdőt 1834-ig.

15 Szabályos alaprajzú, szalagtelkes útifalvaink sorából Pátroha és Kék települési sajátosságával emelkedik ki. E két faluban ugyanis a nagycsaládok (nemzetségek = hadak) szerinti megtelepedés gyakorlatát is élték. Nyárády M. szerint Kéken a kisnemesek 1780-as évektől nagyobb számban betelepülő csoportjai laktak együtt egy-egy telken. A szalag alakú telek hosszanti oldalába épített lakóház, mivel a családok külön építkeztek, többször megismétlődve, házsorrá nőtt. Pátrohán — Kiss L. visszaemlékezésekre hivatkozva írta — volt olyan kisnemesi udvar, ahol 4, 6, 10, sőt 14 ház is állt az elmúlt évszázadban. A nemzetségek udvarközössége, ahogy Mendöl T. nevezte,