Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

VII. AZ ALAPÍTVÁNYOZÁS HELYE A TÁRSADALOMBAN (ÖSSZEGZÉS)

helyreállítani, de a nem pályázati rendszerű szociális adományok kedvezményezettjeinek adott támogatás szintén nemcsak anyagi, hanem lelki támaszt is nyújtott. Az adományozás humánus gesztusa megnövelte a társadalom egyedeiben a szolidaritás élményét, differenciálta a másik csoportról kialakított képet, s ezzel enyhítette a mentálisan rögzült ellenérzéseket, távolságtartást, és csökkentette az emberek és rétegek közötti elidegenedést. Minden alapítvány erősítette valamilyen módon a „miélményt", de különösen a felekezeti preferenciát tartalmazók és a foglalkozáshoz kötöttek szuggerálták az együvé tartozás, a rétegszolidaritás gondolatát. A kiegyezés utáni alapítványozás a bizalom elvére épült. Olyan alapértékeket jelenített meg, mint a körülhatárolt, világos, nem változó feltételrendszer, a nyilvánosság, a másság (a másik) tisztelete, a segíteni akarás, az elfogadás, amelyek modellértékűén és valóságosan is a polgári szerkezet és mentalitás megszilárdulását szolgálták. Az alapítványozás egyrészt minőségelvű lendítőerőként, katalizátorként a hatékony, eredményes munkára ösztönzött, másrészt sűrűbbre fonta a laza szociális védőháló szálait, s ezzel finoman szabályozta, harmonizálta a társadalom működését.