Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

V. ALAPÍTVÁNYTÍPUSOK

ványnál is. Az alapító négy nyíregyházi, önhibáján kívül elszegényedett, becsületes polgár évenkénti segé­lyezésére adott 6000 koronát. Másodlagos kritériumként viszont kikötötte, hogy az alapítványtevő igényjogosult rokonai előnyben legyenek. A gyakorlatban ez azt ered­ményezte, hogy mindig csak rokonok voltak a kedvez­ményezettek. A kiválasztás számtalan lehetséges szempontja közül mindet természetesen egyetlen egy adományozó sem vette figyelembe. De sokan közülük elsőként a legtágabb kört, a közigazgatási egységet (megye, település) határoz­ták meg. A nyíregyházi alapítók főleg városuk lakosai, intézményei számára tettek adományokat. Mandel Ábrahám és neje, Czincz Rozália, valamint Szekeres János és neje, Hrenkó Anna Nyíregyházán született diákokat pártfogolt. Nem a születési helyhez, hanem a városi illetőséghez kötötte adományát többek között Brésel Paulina, Petrovits Gyula és Stern Jenő. Megengedő jellegű a Zierek Edéné által férje emlékére tett alapítvány. Az adományozó végrendeletében jelentős összeget hagyott elszegényedett özvegy nő vagy idősebb leány segélyezésére, „kikötvén, hogy a jelentkezők között el­sőbbségben részesíttessenek az úrinők, s amennyiben nyíregyházi nő nem jelentkezne, úgy Szabolcs vármegyei is igényt tarthat rá. " Az alapítványozás nem maradt egy település határain belül, hanem horizontálisan becsatornázta, átszőtte az egész országot. A városi képviselőtestület 1911-ben 200 koronával járult hozzá a Mártonffy Márton-ösztöndíjhoz, amelynek tőkéjét az iparos-tanonciskolai tanítók országos egyesülete az egész országra kiterjedő gyűjtéssel teremtette elő. Az ösztöndíj célja az iparos- és kereskedő­tanoncok jutalmazása, illetve a pályakezdők segélyezése volt. Nyíregyháza városa alapítvánnyal segítette a sáros­pataki jogtanszéket, a rozsnyói árvaházat és az eperjesi szemináriumot. A századforduló környékén a városlakók

Next

/
Thumbnails
Contents