Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

IV. AZ ALAPÍTVÁNYOK MŰKÖDÉSI MECHANIZMUSA

egyesület 1000 koronás alapítványt tett , egyúttal emlé­keztetve az 1906-os milánói tűzoltóversenyen elért diadal­ra. 36 Az élő személyek iránti tisztelet, elismerés kifejezése mellett volt példa az elhunytak emlékének ápolására is. A millennium évében Szabolcs megye közgyűlése Lukács Ödön emlékére tett adományt a nyíregyházi evangélikus gimnázium javára. A városi közgyűlés Bencs Lászlónak, az 1905-ben elhunyt korábbi polgármesternek emlékét kívánta ápolni azzal, hogy az ö nevével fémjelezte a helyi kisgazdák fiainak gimnáziumi tanulását támogató 2000 koronát kitevő alaptőkéjét. Werner László 25 éven keresztül tanított a községi polgári leányiskolában. Halála után, 1913-ban a tantestület róla nevezte el jó tanulásra serkentő adományát. A közösségek névadóul olyan személyt választottak, akit büszkén vállaltak, aki köztiszteletben állt, s méltó­képpen reprezentálhatta nemcsak az alapítványt, hanem az alapítókat is. Az adományozókkal szoros kapcsolatban lévő és/vagy tevékenysége, tulajdonságai révén kiemel­kedő személyiséget ért ilyen megtiszteltetés. Az egyéni alapítványtevőket is minden bizonnyal kettős motívum vezérelte. Az egyik az én-nel, a saját személyi­séggel kapcsolatos, amelyik kiindulhatott magasabb erkölcsi megfontolásból, megfelelési igényből, pl. a hitből, de eredhetett köznapibb, profánabb szemléletből is, pl. a személyiség elismertetésének vágyából is. A másik motívum már nagyobb kört ölel fel: az embertársainkon való segítést. Ez utóbbiakat mindig pontosan leírták az alapítványok céljában. (Ezekről az V. fejezetben lesz Hazánk pénzneme 1892-ig a forint volt. Ekkor vezették be az aranyalapú valutát, a koronát. A forint is forgalomban maradt azonban 1900-ig. Ez magyarázza, hogy hol forintban, hol koronában adták meg a tőkék nagyságát. 1 forint 2 koronával volt egyenlő. 36 BENE J. - RESZLER G., 1984.

Next

/
Thumbnails
Contents