Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

IV. AZ ALAPÍTVÁNYOK MŰKÖDÉSI MECHANIZMUSA

Az alapítványok működési mechanizmusa Mielőtt az alapítványok tartalmi kérdéseit — vagyis azt, hogy kik, milyen céllal és feltételekkel adományoztak — megvizsgálnánk, célszerű felvázolni azokat a formai kereteket, azt a szerkezetet, amelyben az adományozásnak ez a fajtája keletkezett és működött. Az alapítványozás folyamatának három nélkülözhetetlen eleme az alapító, a kezelő és az adományozott. Mind a három egyaránt lehetett természetes és jogi személy is. Az alapító egyszeri gesztussal meghatározta alapítványának összes lényeges feltételét, a kezelő folyamatosan működtette a rábízott intézményt, az adományozottak pedig időszakonként — többnyire évente egyszer — kerültek kapcsolatba az adománnyal; részesedtek kamataiból. 1. Az alapítás Az alapítók számtalan okból és sokféle céllal létesítettek alapítványt. Alapítási szándékukat hivatalos formában kellett jelezni a kezelésre felkért szervnek. Magánszemélyek leggyakrabban végrendeletben hoztak létre alapítványt vagyonuk egy részéből, de nem volt ritka az sem, hogy valaki még életében átadta a jótékony célra szánt összeget a kezelőnek. Ilyen esetekben a XIX. század végéig a szokásjog által bevett módon elkészített levélben, később már szabályszerű alapítólevelekben pontokba szedve közölték a kezelővel az adomány működtetéséhez szükséges adatokat. Meghatározták az alapítvány címét és a törzstőke nagyságát. Mindenképpen rögzíteni kellett, hogy kik, milyen feltételekkel kaphatják meg a kamatokat, s hogy melyik szerv, testület gondozza az adományt. Az alapító megszabhatta, hogy mikor osz-