Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

III. NYÍREGYHÁZA A KIEGYEZÉS KORÁBAN

fejlődés a polgári elemek lazább szövedékét eredményezte. A nagy határú városban a XIX. század közepén már mintegy 13 000 ember élt. A lakók fő megélhetési forrása a mezőgazdaság volt. A vásártartási jog segítette a település ipari, kereskedelmi központtá válását. A folyamatnak döntő lökést adott az, hogy 1858-ban a vasút elérte Nyíregyházát. Miután a város 1876-ban a megyei törvényhatóság központjának szerepét is átvette Nagykáliótól, megkérdőjelezhetetlenné vált kiemelkedő jelentősége a megyében. A kiegyezés korában közepes ütemű, megrázkódtatás nélküli fejlődés, urbanizáció zajlott egészen az első világháborúig. A várost sajátos társadalomszerkezet jellemezte. A lakosok nagyobbik fele mezőgazdálkodással foglalkozott. A törzsökös parasztpolgárok a XIX. század közepétől kezdtek véglegesen kiköltözni a már korábban kialakított bokortanyákba. Ez elsősorban gazdasági okokból történt. Következménye viszont az lett, hogy a korábbi meghatározó réteg egyre kevésbé vette ki részét a közéletből. Az iparban dolgozók aránya 20 % volt. Az ágazat a kézművesség szintjén rekedt meg, csupán néhány új, kis létszámú gyár üzemelt. A kereső népességnek kb. 10 %-át hivatalnokok adták. A megye vezető tisztviselői nem vettek részt a város életében, inkább elzárkózó magatartást tanúsítottak. A túlnyomórészt betelepült városi hivatalnok- és értelmiségi réteg viszont igényelte és akarta az urbanizációt. Említést érdemel, hogy a városi kaszárnyákban kb. másfél ezer katonát helyeztek el. Az ő ellátásuk, élelmezésük stabil pénzforrást biztosított a városnak. 1850 és 1910 között a népesség megháromszorozódott, 38 000 főre nőtt. A felekezeti hovatartozást nézve csökkent ugyan, de megmaradt az evangélikusok fölénye (kb. 42 %). A római katolikusok aránya 25 % volt. A