Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

II. A DUALIZMUS KORA ÉS AZ ALAPÍTVÁNYOZÁSI LÁZ

A dualizmus kora és az alapítványozási láz A dolgozat egyik előfeltevése, hogy az alapítványozás modern formája a polgári struktúra és mentalitás részeként igazán a dualizmusban bontakozott ki. A „gründolási láz" analógiájával élve, szinte alapítványozási láz tört ki. Az alapítványok ekkor váltak a szuverén — legalábbis az előző korszakéhoz képest szuverénebb — emberekből álló polgári társadalom mikromechanizmusainak jól bejáratott, szerves részévé, finomszabályozójává. Magyarországon a kiegyezés után gyorsult föl a gazdaság és a társadalom modernizációja. A gazdaság intenzív fejlődését — lassabban ugyan, de — követte a társadalmi szerkezet átalakulása. Az iparban, kereskedelemben, mezőgazdaságban, a bankszférában kialakult egy olyan vagyonosabb réteg, amely már a polgári értékrendet követte. Ok a potenciális adományozók, nekik volt miből adni, s sokan közülük úgy gondolták, hogy érdemes és kell adni. A közigazgatás szakszerüsödése, valamint az alfabetizáció kiteljesedése — leginkább a tanítók, tanárok révén — megnövelte a társadalmi hierarchia közepén lévők számát. Főleg a középrétegből rekrutálódott a jótékony adományok kezelői gárdája. Minden fejlődés, előrehaladás ellenére az alsó társadalmi réteg maradt a legszélesebb; tagjai gyakran külső segítségre, támogatásra szorultak. A dualizmus kori alapítványozás lényeges jegyekben különbözött a feudális kor hasonló tevékenységétől. Nemcsak az alapítványok száma nőtt meg jelentősen, hanem megváltozott az adományozás irányultsága (filozófiája) is. A feudalizmusban főleg egyházi intézmények működését támogatták, 1867 után viszont az adományozók legnagyobb hányada világi célt jelölt meg. Míg korábban igen ritkán határozták meg a felhasználás módját, addig az új korszakban többnyire pontosan