Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

I. AZ ALAPÍTVÁNY FOGALMA, JOGI SZABÁLYOZÁSA

örökös úgy döntött, hogy a kerteket saját magának tartja meg. Kudarcot vallott tehát az a jogi konstrukció, amellyel Theophrastus adományának továbbélését kívánta biztosítani. A görögöknél az akkor szokásban lévő gyakorlat nem garantálta kellőképpen az adományozó akaratának továbbélését. Az alapítók jogi személyeket, városokat, papi kollégiumokat bíztak meg akaratuk véghezvitelével. E jogi személyek léte azonban a hanyatlás időszakában igen bizonytalanná vált, s gyakran meghiúsult az ajándékozó szándéka, feledésbe ment akarata s ezzel emléke is. A görögnél fejlettebb római jog ismerte a curator rei publicae hivatalát, amelynek városonként kötelessége volt az alapítványok kezelését ellenőrizni. A multa intézménye pedig arról gondoskodott, hogy a vagyon visszaszálljon az alapítóra vagy örököseire, amennyiben nem tartották tiszteletben az adományozó akaratát. Plinius, a tekintélyes jogtudós, hogy 300 000 sestertius tőkével bíró alapítványa el ne kallódjék, nem elégedett meg a hagyományos úttal. Ingatlanait Como városának ajándékozta, de kikötötte, hogy a város ezeket az ingatlanokat 50 000 sestertius évi bérért neki örökhaszonbérbe adja, s a város az évi haszonbért örök időkre szegény gyermekek táplálására fordítsa. Plinius ezzel vélte megtalálni az egyik levelében megfogalmazott dilemmájára a választ: „Pénzt bízzak a respublicára? Attól tartok, elsikkasztják. Földeket adjak? Parlagon hevertetik. "

2 Megoldása azonban nem bizonyult tartósnak, alapítványa hamar elenyészett. Az ókori Görögországban és Rómában az alapítványok két kezdetleges módja működött; az egyik a természetes, a másik a jogi személy részére tett kikötés melletti ajándékozás vagy hagyomány (donatio vagy legatum sub modo). 2 Ifj. C. PLINIUS (i.sz. 62-114 k.), Epistolae, VIII. 18.