László Géza: Fejezetek Szabolcs és Szatmár-Bereg vármegyék iskolánkívüli művelődésének történetéből 1944–1950 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok (Nyíregyháza, 1993)

VI. AZ ISKOLÁN KÍVÜLI MŰVELŐDÉS TERÜLETEI

alatt. S ezzel a filmügyek egész területe, így a Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat is, ennek az új szervnek a hatáskörébe tartozott. Az országban 1949-ben 862, 1950-ben 1.213 mozi működött. Nem volt azonban hazánk községeinek 58%-ában. Kihasználtságuk ennek ellenére csak 47%-os. 605 Egy 1949. októberi felmérés szerint Szabolcs egyetlen állami gazdasága sem rendelkezett mozival. Szatmár-Beregben ugyanebben az évben kilencet tartottak nyilván. 6 6 Az ötéves terv keretében 1950 januárjától megkezdték a keskenyfilmszínházak és kiskörzeti mozik kijelölését. Ennek eredményeként 1950 őszén pl. Buj község kapott mozit. 607 A keskeny film veti tógéppel való ellátottság sem volt jobb. Szatmár-Bereg szabadművelődési szerveinek 1946-ban még egyetlen vetítőgépe sem volt. Szabolcsban valamivel jobb volt a helyzet, mert már 1946 szeptemberében 8 darabbal rendelkeztek. Ezeket filmmel együtt, 30 napra kölcsönadták a mozival nem rendelkező falvaknak, tanyáknak. Erre a megoldásra később Szatmár­Beregben is sor került. Minden községben egy szórakoztató és egy ismeretterjesztő filmet vetítettek le, minimális belépődíj ellenében. A vetítőgépek számában egészen 1947 januárjáig nem történt változás. A VKM ekkor beszerzésükre külön ellátmányt biztosított. Ebből 1948 áprilisában egy, decemberében három vetítőgépet kapott Szatmár-Bereg felügyelői hivatala. 608 A szabadművelődési felügyelőségek vetítőgép kölcsönzése, illetve vándoroltatása mellett, 1949-ben a VKM is indított ilyen szolgáltatást. Ennek keretében Szabolcsban májustól havonta 20 községben 35 vetítést tartottak. A hatékonyság növelése érdekében 1949 novemberében még négy berendezés beszerzését tervezték. Szatmárban is működött ilyen VKM szolgáltatás, amelynek során pl. 1950. február 17-26-ig 10 községben jártak. Szabolcsban 1949 augusztusában valamennyi szabadművelődési munkacsoport rendelkezett egy vetítőgéppel. Az 1950. évben országosan 730 keskenyfilmvetítőt tartottak nyilván. 609 A szabadmuvelodes szervein kívül más minisztériumok, pl. az FM is foglalkozott filmvetítéssel. Vármegyénként egy vándormozival is felszerelt propaganda autóval tervezte az általa készített filmek bemutatását. A Magyar Parasztszövetség filmszolgálata 1946 decemberében Szabolcs vármegyében Kisvárdát és Nyíregyházát kereste fel, gazdasági és kulturális filmjeivel. 610 Az ismeretanyag képi úton való közvetítését segítették még a divalítőgépek. A VKM 1948 decemberében Szatmár-Bereg traktorállomásai részére három ilyen berendezést küldött. A minisztérium 1949 tavaszán bizonyos elosztóhelyekre (járási székhely, gépállomás stb.) diavetítőket helyezett letétbe. Ezeket a környék ügyvezetői kölcsönvehették vagy vándoroltathatták, mint pl. Szatmár-Beregben, Puskin születésének 150. évfordulóján. Itt 1949 júliusában 8 diavetítőgépet tartottak számon. A Népművelési Minisztérium 1950 elején új gépeket osztott szét és ezzel minden hét községre jutott egy. A két megye egyesítése után, 1950 júliusában Szabolcs-Szatmárban 60 diavetítő működött. 611 A közvetített képanyag tartalmát függetlenül attól, hogy azokat milyen berendezéssel játszották le, együtt elemezzük. Az 1948-as államosításig a levetített filmek jellegét meghatározta, hogy a mozik kinek a fenntartásában működtek ( MKP, szabadmuvelodes stb.). Szabadművelődési célból 1948. november 1-től az ország valamennyi keskenyfilmszínházát igénybe lehetett venni. A filmeket az Országos Filmhivatal, a VKM Szabadművelődési Főosztálya által javasolt községek részére, közvetlenül és díjmentesen küldte meg. A maximum 40 filléres belépődíjakból befolyt összeget, a társadalmi szervezetekkel egyetértésben, szabadművelődési célra fordították. Szatmár-Beregben Csenger, Kocsord, Matolcs, Szatmárököritó, Tarpa, Nyírcsaholy kapott első ízben ilyen filmeket. Á vetítéseket mindig szerdán vagy csütörtökön tartották, hogy a filmszínházak műsoridejét ne zavarják. 612

Next

/
Thumbnails
Contents