Avar Anton – C. Tóth Norbert: Szabolcs vármegye nemessége és címeresleveleik (Nyíregyháza, 2022)
Avar Anton: Szabolcsi címereslevelek a Magyar Nemzeti Levéltárban
szabolcsi_cimereslevelek_home.indd 25 2022. 02. 09. 20:58:37 Bevezető A kötetben közölt hatvannégy eredeti címereslevelet a Szabolcs vármegye által történt kihirdetés alapján választottuk ki. Az itt kihirdetett oklevelek az elmúlt néhány évszázadban sok helyre szóródtak szét, így a hatvannégyből ma négy található a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárában, egy a Csongrád-Csanád Megyei Levéltárban, tíz a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban, kettő a Heves Megyei Levéltárban, tizenkettő a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Szabolcs vármegyei címereslevélgyűjteményében, a fennmaradó harminc pedig az Országos Levéltárban: egy a magyar kancelláriai levéltárban, egy a helytartótanácsi levéltárban, egy a Mohács előtti gyűjteményben, ismertebb nevén a Diplomatikai Levéltárban, öt a Magyar Kamara Archívuma Neo-regestrata acta című gyűjteményében, hét a Kárász, a Károlyi, a Mokcsay, a Szögyény-Marich, a Teleki és az Ujfalussy családok levéltáraiban, húsz a „Hazai címereslevelek és nemesi iratok” című gyűjteményben. Ez a nem kevés oklevél időben a még éppen Mohács előtt, 1525-ben kiadott Forgách-armálistól Nyíregyháza mezőváros kiváltságainak és pecsétjének 1837-ben történt megújításáig terjed, van köztük erdélyi fejedelmi és magyar királyi egyaránt, sőt a túlnyomórészt egyes családoknak adományozott armálisok mellett magának Szabolcs vármegyének az 1714. évi adománylevele is szerepel a kötetben. A nevezetes 1605. évi, Bocskai István által 9254 hajdúnak kollektíven adományozott címereslevelet éppúgy Szabolcs vármegye hirdette ki, mint a Nyíregyháza és a vármegye történetében jelentős szerepet játszott Mikecz családét. Az okleveleket két oknál fogva nem adom közre teljes latin szövegük átírásával. Az egyik, hogy hatvannégy hosszú oklevélszöveg megtöbbszörözte volna a jelen kiadvány terjedelmét, a másik pedig, hogy a kora újkori magyar címereslevelek összehasonlító diplomatikai vizsgálatával megállapítható, hogy a 16. század második felére az egyszerű, azaz nem rangemelő armálisok szövegei általában nagyon nagy mértékben, sokszor szinte teljesen megegyeznek egymással. A nevek, címerleírások, dátumok természetesen mások és mások, de a panelekből építkező, gyakran sablonosnak nevezhető oklevélszövegek között egyébként szinte szó szerinti egyezés tapasztalható. A kiválasztott címeresleveleket a minden lényeges adatot tartalmazó, magyar és angol nyelven összeállított regeszták formájában közlöm, melyekben megadom az adományozót, az adományosokat és az adomány pontos mibenlétét, az oklevél keltezésének helyét és dátumát, a pecsét megnevezését és a kihirdetés(ek) adatait is. A regesztákban szögletes zárójelbe tettem az egyértelműen hamisított neveket, amelyeket az eredeti adományosok neveit kitörölve, az oklevél kibocsátását követő későbbi időpontban írtak bele az adott armálisba. Néhány esetben az oklevélből hiányzó vagy kitörölt, esetleg olvashatatlan adatot Szabolcs vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei alapján pótolni lehetett. A teljes oklevélszövegek helyett csak a bennük foglalt latin címerleírásokat közlöm, melyeket alapvetően betűhíven, a korabeli helyesírási sajátosságokat megtartva írtam át, kivéve, hogy a mondatkezdő szavak kivételével mindent kisbetűvel írtam, a központozást a mai szokás szerint alkalmaztam, az ún. hosszú s (s) helyett mindig rövidet írtam, valamint, hogy az „u” és „v” félhangzókat hangértékük szerint írtam át, illetve nem használok „j” betűt. A teljesen olvashatatlan, de az igen hasonló oklevélszövegek alapján egyértelműen kiegészíthető betűket, szórészeket vagy szavakat szögletes zárójelbe tettem, ha pedig nem voltak megállapíthatók, akkor szögletes zárójelbe tett három ponttal – [...] – jelöltem. A rövidítéseket jelölés nélkül oldottam fel, az írnok hibájából esetleg kimaradt szótagot relációs jelek – <> – között adtam meg. Minden adománylevélről közlöm a teljes oklevelet ábrázoló átnézeti felvételt, valamint külön reprodukcióban a címerminiatúrát is. Néhány esetben az 25
