„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

Kovács Zoltán: Külpolitikai esélyek a Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben

A Török Birodalommal, mivel a vele való szövetséget Rákócziék eleve kizárták, és később is következetesen elutasították, illetve csak végső esetben használták fel diplomáciai zsarolásként, a magyar-török kapcsolatokkal nem foglalkozom — bár, hipotetikusan az előrebocsátható, hogy egy későbbi kedvező béke elérése valószínűleg a kiújult osztrák-török háborúban lehetett volna lehetséges. Az „általános béke" és az „európai erőegyensúly". A fentiekből megállapítható, hogy 1710 végén 1711 elején külső segítséget Rákóczi gyakorlatilag sehonnan sem várhatott, és a magyar szabadságharc elszigetelődésének, helyesebben elszigetelten maradásának okai jó részt a Magyarországon folyó eseményektől függetlenek maradtak. 1. József halála a szatmári békekötés előtti napokban nem változtathatott érdemileg ezen a helyzeten. Mi több, Magyarországnak vagy Erdélynek - a Rákóczi által oly sokat hangoztatott - az „európai erőegyensúly" keretei között való pacifikálását sem mozdította elő.

15 Rákóczi azon következetes és ésszerű célkitűzése, hogy Magyarország, illetve Erdély sorsát egy „univerzális" béke keretei között biztosítsa, több nehézségbe is ütközött.

16 Ez a törekvés egyrészt felveti annak kérdését, hogy milyen lehetőségei voltak a szabadságharcnak az európai erőegyensúly keretei között, valamint azt a „történetietlen" kérdést is, hogy milyen lehetőségek álltak volna Rákóczi és követői előtt, ha a konfliktust sikerült volna még néhány évvel elhúzni. Maga az univerzális béke - Rákóczi feltételezhetően egy egész Európára kiterjedő rendezésre gondolt, amikor erről beszélt - nem született meg. Bár a spanyol örökösödési háború és az északi háború időszaka Európa helyi egyensúlyainak (Baltikum, Németalföld, Itália, Török Bir.) végleges összekapcsolását eredményezte, és diplomáciai vonatkozásaik a kialakulóban lévő ötpólusú európai nagyhatalmi rendszer szinte minden tényezőjét kölcsönösen érintették, a fogaskerék-szerűén összekapcsolódó diplomáciai gépezetek nem jártak a két háború katonai értelemben való összekapcsolásával. (Erre egyébként a leginkább kézzel fogható lehetőség 1706-7-ben volt, XII. Károly katonai befolyásának csúcsán, amikor is könnyen válhatott volna a németországi hadszíntér arbiterévé.) Mi több, az I. József halálával 15. Benda, 46.old. 16. R. Várkonyi Ágnes, „Ad pacem universalem"...