„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

Kovács Ágnes: A kuruc állam gazdasági helyzete a szabadságharc második felében

különböző ajándékok, többek között az Angliába utazó követek útiköltségének ára." Bár pontosan nem tudjuk, hogyan és miből teremtette elő a magisztrátus a horribilis summát, sejthető, hogy a szokásos bevételek felhasználása mellett adóemelésre és kölcsönügyletekre kényszerült. A városok többsége persze nem volt képes ilyen mértékű adózásra, különösen a küzdelem utolsó éveiben, az azonban biztos, hogy a kuruc követelések teljesítése érdekében nem csak saját tőkéjükre hagyatkoztak. A kurucok által ellenőrzött terület fokozatos összeszűkülése következtébenjelentősen csökkent a sarc, e sajátos jövedelem mennyisége, és a kincstári birtokokon folyó gazdálkodásból származó bevétel. Trencsén után csaknem teljesen elapadtak a francia segélyek is, a bevételek és a kiadások közötti arány drasztikusan módosult az utóbbiak javára. (A költségvetés két rovata természetesen a háború tetőpontján sem volt egyensúlyban.) Bánkúti Imre számításai szerint 1704 és 1710 között a francia pénzsegélyből, a különböző kincstárijövedelmekből, az adókból és a rézpénzverésből származó bevétel 15 264 455 ft-ra becsülhető, amely összeg éves bontásban természetesen eltérő nagyságú, 1708-tól erősen csökkenő tendenciájú volt.

12 Igaz, ekkor már a hadsereg létszáma is csökkent, de a katonai jellegű kiadások és a bevételek közötti különbség ennél nagyobb mértékben növekedett. Bánkúti - Bercsényi 1708 tavaszán készített tervezete alapján - az az évi katonai kiadást 7-8 millió ft-ra teszi, ami az 1704 és 1710 közötti időszak összes bevételének fele! Az államnak nyújtott kölcsön sajátos formája volt, hogy a vagyonosabb tisztek saját pénzükből fizették katonáikat, amiért utólag kárpótolták őket, olykor adománybirtokkal is. Pénzüket azonban sohasem kapták vissza. Maga a fejedelem is tudomásul vette a szükséghelyzetet, ha nem tudott zsoldot fizetni, az elöljárók gondoskodtak a katonákról. „Ha kinek pénze nincs" - írta Bercsényinek - „hozattasson posztót maga creditori által, és fizesse ki az maga boraibul..." Ekkoriban már -1710-ben járunk - egyébként is az volt a fejedelem véleménye, hogyha nyolc esztendő alatt semmire se ment a rendtartásokkal, rá kell szorítani a módosakat, a „mago11. Balogh István, im. 125-126. 12. Bánkúti, im. 115-116.