„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

Beke Pál: Szelíd településfejlesztés. A szatmári határmenti együttműködés tapasztalatai

nem lehetnek kevesen, hiszen partot fogva minden esetben percekig kellett várnunk, míg boltot-sörözőt keresve átfuthattunk közöttük. Meg nem valósított tapasztalatunk tehát, hogy áldozni kell a boldogabb országokban érzékelhető állapotok megtekintésére; nemcsak azért, hogy el lehessen képzelni, melyik ötlet mit jelent, hanem mert az állapotok bekövetkeznek nálunk is. Különösen, ha teszünk is érte). Tapasztalhattuk, hogy e térségben óriási a külső-felső segítségben bízó elvárás és remény, amely bizonyára a szocialistának mondott korábbi, redisztribúciós időszak lenyomata még az életük javát akkor élt polgármesterekben, képviselőkben és polgárokban. A romániai határoldal települési vezetőiben nem volt ekkora a fentiekben való bizodalom, s ők bizonyára jobban tudják nálam, hogy miért. Nálunk, értsd: Szatmár magyarországi töredékében ez már a szükséges cselekvést bénító határig ért: a statisztikai jelentésektől kezdve a miniszteri látogatásokon át az időközi választásokig csak ezt, a segítséget, a megértést, a közreműködést várják. Hogy valaki majd felfigyel! Hogy valaki majd megért! Hogy valaki majd ad! Hogy valaki majd közreműködik! Kicsoda? - kérdeztük. Válasz általában csak egy lesajnáló mosoly volt, amelyen látszott, hogy ha ezt nem értjük, akkor nem lehetünk jó elvtársak. Mi magunk viszont nem is akartunk azok lenni, inkább őket bátorítottuk önálló településszövetség, határon átnyúló térségfejlesztő egyesület megalakítására (megjegyzem, ez utóbbi a Kraszna mentén „Ecsedi láp Szövetség" néven a környék hazai településeire nézvést nagy nehezen meg is alakult); közös pályázatírásra, egymás ellen való kijátszásuk megakadályozására a folyamatos eszmecserére, hazai és külföldi tapasztalatszerzésre, közös pénzalap létesítésére stb. Többségükről nem tudták és nem értették, hogy miért? - és bár nem szívesen írom le e többségében jól megismert és megszeretett emberekről, hogy úgy látom, csak nemzedékváltás után támadhat fel a valódi, a felelős Önállóság. Hogy másutt mi lehetne a teendő a határmenti együttműködést elősegítendő, kívülről és távolról pontosan nem tudható. Elsősorban azért, mert sok az olyan, a határ mentén lévő település, ahol a kérdésre abszolút konkrét válasz adható helyben; a megoldásra váró hely-