„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

R. Várkonyi Ágnes: A nemzetközi garancia és a generális (A szatmári béke történetéhez)

rekkel járt, milyen más kiváltságon kívül élő rétegekkel teremtett élénk kapcsolatokat. Károlyi Sándorra különösen is jellemzőek ezek a kapcsolatok az 1690-es években. Tisztázásra vár Károlyi részvétele a Rákóczi-szervezkedésben. Külön tanulmányt érdemelne tevékenysége az 1704. évtől zajló béketárgyalásokban. Különös, hogy nem került feltárásra az a tény, hogy Károlyi neve hogyan kerül be a nemzetközi közvélemény és diplomácia érdeklődésének homlokterébe. Méltatlannak tartom hogy a szatmári főispánt, a generálist az utókor úgy emlegesse, mint a Habsburg kormányzat egyes köreiben emlegették: „per Károlyi". Semmi okát nem látom, hogy a magyar politikusokat is ne úgy tekintsük, mint európai kortársaikat: államférfiak voltak, Károlyi szenátor a magyar korföderáció államában. A magyar konföderáció államiságát elismerte I. József kormánya, és elismerte Anglia és Hollandia is. Ebből a nagy kérdéskörből egyedül azzal foglalkozom, hogy miként vélekedett az angol holland közvetítésről Károlyi Sándor, a konföderáció legfelsőbb kormányzókörének tagja. Ennek tisztázása alapján értelmezhető az előadásom elején ismertetett, eddig sajnos a kutatásban mellőzött írás. Röviden tehát át kell tekintenünk, miről döntöttek valójában a salánki szenátori gyűlésen. A történet az 1710 augusztus végi szerencsi szenátori gyűlésen kezdődött. Rákóczi országos kiáltványban jelentette be, hogy nemzetközi garanciával megkezdik a béketárgyalásokat, írt Anna angol királynőnek, a holland rendeknek, majd megbízta Károlyi Sándor generálist és szenátort, hogy kezdje meg a fegyverszüneti tárgyalások előkészítését. A tárgyalások különböző fordulataira itt nem térhetek ki. Ami témánk összefüggésében fontos, annak ellenére, hogy megjelenik József császár amnesztia-levele, majd ajánlatot kap Pálffytól is, Károlyi a konföderáció álláspontját képviseli. Rendkívül lényeges a katonai erőviszonyok kérdése. A Höschstádt - i francia csatavesztés döntő fordulatot hozott, az eredeti stratégiai elképzelés összeomlott. Bár a császári haderő mindig fölényben volt, az összeurópai viszonyok következtében 1704 -1708 között egyensúlyi állapot alakult ki, sőt Otmar von Aretin megállapítása szerint a fegyvert fogott Magyarország hozzájárult a spanyol örökösödési há-