Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Für Lajos: A Bossányi-hagyaték összeírása, 1765.

A táj többnyire hegyes-völgyes, az agrártermelés tere ennélfogva szűkös, az arra alkalmas földek is soványak. Búzát alig termeltek. Az ökrökön és sertéseken kívül ritka volt az olyan jobbágy, akinek lova is volt. Szarvasmarhából is csupán egy-két tehenet és üszőt-tinót találtak a gazdaságaikban. Szántóföldjeiket, ami kevés akadt, rendszerint három nyomásban művelték, s az 1/4 és 1/8-ad telkes parasztoknak 1-3 „kila" (egy kila térmértéke 500-850 négyszögöl között mozgott, azaz 1-1,5 magyar hold

19

) jutott egyik-egyik nyomásban. A telek-házhely után járó nyomásbeli szántókat a gazdák jelentős hányadánál - az előbbivel semmiféle arányban nem álló - egy-két „kila" irtásföld (ahogy akkor írták: „ortás") egészítette ki. Ám akadt olyan gazda is, akinek az „ortásföldje" meghaladta a nyomásokból neki járó szántók terjedelmét.

20 Az irtások kapcsán több helyen is szóvá tették az összeírok, hogy mind a „Compossessor Urak", mind a helységben élő lakosok (parasztok) gyakran a „ competentiájok felett való óriások által" pusztítják az erdőket, „ tetemes károkat okozva " azokban.

21 A Kis-Hont megyébe eső települések (mint pl. Alsó- és Felső-Szkálnok) általában „désmát - szól a feljegyzés - semmiféle gabonájokból nem adnak, hanem midőn makk terem, a magok sertéseitől váltót szoktak adni". Természetben csupán az ún. kötelező ajándékokat, ahogy akkor nevezték: „Dátziák"-at kellett adni úrnőjüknek. Mégpedig: minden egynyolcados jobbágytelek után „egy nyolcadrész Császár-madarat, egy tyúkot, egy negyedrész [negyed icce] vajat, másfél fő kendert szoktak esztendőnként fizetni". Ámbár ezt - írták - megválthatták pénzben is. Minden Kis-Hont megyebeli faluban, amelyben az elhunyt özvegynek alattvalói voltak, a „jobbágyasszonyok kendert fonni tartoztak". Fontossága miatt külön pontban szóltak a robotról, hangoztatván: az itteni „jobbágyság Keresztúri pusztán ekével szánt, gyalogul pedig kaszálnak, aratnak, ortanak s a learatott jószágot bé is takarják; e mellett esztendőnként Noszvajra bor alá egy utat tesznek. " Esetenként azt is feltüntették (mint pl. a rimabányaiak úrdolgáról szólva), hogy a jobbágyság „minden Quartától két ökrével Keresztúri pusztán szokott szántani." Viszont sem az igás, sem a gyalogrobot éves napi számát Bogdán István: Régi magyar mértékek. Bp., 1987. (a továbbiakban Bogdán, 1987.) 69. Adatainkat az összeírás táblázatai tartalmazzák. Lásd R.L. i.h. 2-44. fol. Különösen ott fordulhat elő az ilyen rendellenesség, ahol a nagy kiterjedésű erdőt nem egy, hanem több falu közösen birtokolta, használta, mint pl. Szkálnok környékén, ahol a hatalmas erdőségeket Alsó-Szkálnok, Felső-Szkálnok, Kraszkó és TótHegymeg, mint szomszédos települések közösen birtokolták. Az összeírok szerint a túlhajtott irtásoknak úgy lehetne elejét venni, ha a települések maguk között szétosztanák az erdőket, mert akkor ki-ki jobban ügyelne a sajátjára, mint most a gazdátlan közösre.