Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Gazdag István: Debreceni hétköznapok a kormány Debrecenben tartózkodása idején

különböző fegyverekkel - fejsze, vasvilla - felszerelt ember gyűlt össze a Szabadság téren és esküt tett a haza védelmére, megmentésére.

15 A fegyverkezés a város lakosságának, a családoknak jelentős részét érintette, mindennapjaiknak meghatározó elemévé vált. Az országgyűlés, a felsőház, a minisztériumok, kórházak, a katonaság, a foglyok a város valamennyi középületét birtokba vették. Ez azt jelentette, hogy az iskolák, városi hivatalok és más intézmények tevékenységüket csak korlátozott körülmények között folytathatták, és ez a lakosság életkörülményeit kedvezőtlenül befolyásolta. Debrecenben több katonakórház működött, így a lyceumban, a piarista zárda helyiségében, a polgári kórházban és magánházaknál. A város aszszonyai, lányai és iskolás korú gyermekek tépést készítettek a sebesültek számára. A családok felhívásra a katonák számára fehérneműt szolgáltattak be. A lovasságnak, mint fegyvernemnek kifejlesztése érdekében Kossuth személyesen hívta fel a város apró szekereseit, hogy nyergüket önként adják el az államnak. Lehetne tovább sorolni, mi mindent kellett a lakosságnak önmagától megvonni, hogyan kellett az embereknek, a családoknak életvitelükben változtatni, hogy a magyar hadsereg harcba indulhasson hazája felszabadítására. A kormány hivatalos lapja, a Közlöny, 1849. március 14-i számában írta: „Nem hagyhatjuk itt méltányoló elismerés nélkül azon áldozatkészséget, melyet Debreczen városa a szabadságháborúnak ideje alatt meg nem szűnt lelkesedéssel tanúsított. Élelmezésben, honvédek állításában, nemzetőrségi szolgálatban annyit tett, mennyit igen kevés, vagy tán egy város sem az országban. "

16 Társasági-kulturális élet Debrecenben fellendült a társasági élet is. Egy-egy nevesebb politikus vagy katonatiszt lakásán mozgalmas szalonélet alakult ki. Kossuthné mellett különösen nagy házat vitt Kiss Ernőné, a főhadikormányzó felesége. A mulatságok azonban elmaradtak. Voltak viszont színházi esték, Vachott Sándorné emlékezése szerint színi előadások is élénkítették a debreceni életet. A vidéki társulat „... elkényeztetett ízlést ki nem elégítheté... gond- és unaloműzőnek elég jó volt. " 5 Debrecen, 1849. január 18. „A mai nap Debreczennek legszebb napja. A nép, melly annyi lelkesedést tanúsít, mint ma Debreczen város lakosai tanúsítottak, méltó a dicsőséges nemzeti életre... a népek ezrei kalapot emelve, égre emelt karokkal dörögték el a szent esküt: miként meghalni mindnyájan készebbek, mint hódolni, és hogy utolsó csép verőkig oltalmazandják a hazát." Alföldi Hírlap, 1849. január 21. 6 Közlöny, 1849. március 14.