Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Nyakas Miklós: Szente Bálint (1829–1891). Egy hajdúvárosi életrajz-vázlat a XIX századból, történelmi tanulságokkal

augusztus 27-én. Halála váratlanul következett be, kenetben sem részesült. 67 Temette Töröcsik Mihály. Második felesége, Gaál Karolina, az elsőnek testvére vagy közeli rokona lehetett. 1880 novemberében vette el, tehát még a gyászévet sem várta ki. Ahogy fentebb említettük, ő 1886-ban, tüdővészben hunyt el. Hamarosan újra házasságot kötött, felesége Tömöri Julianna, aki református vallású volt, s akivel 1886. november 16-án kelt egybe. Harmadik felesége apja Tömöri János, anyja Szálkai Zsuzsanna, anyai ágon tehát régi böszörményi csa­ládból származott. Szenté Bálint 62 éves korában hunyt el szülővárosában, Hajdúböszörmény­ben, 1891. április 8-án. Két nap múlva temette a város nagy tekintélyű és tudású református papja, Bakóczi János. A halotti anyakönyv bejegyzése szerint a halál oka heveny hörglob és vízkór volt. 68 Harmadik felesége is tragikusan korán, 1896-ban, 44 éves korában hunyt el méhrákban. 69 67 HBML, IV. B. 924. c. 1. Római katolikus, halotti anyakönyv, 1880. aug. 27. 68 HBML, IV. B. 923. c. 27/c. Református halotti anyakönyv 69 HBML, IV. B. 923. c. Református halotti anyakönyv, 1896. december 24. Szintén a Mester utcán lakott a 2936. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents