Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Láczay Magda: A történelem bizalmasának

említésével egészítette ki, és munkáik megnevezésével is alátámasztotta. Rendszeresen meglátogatták, ha erre jártak, vagy leveleztek vele hasonló érdeklődésű professzorok. Egy-egy tudásnyaláb engem is megérintett, és a mindent megismerni és rendszerbe rendezni vágya hajtott. A politizáló közösségi embert azonban csak áttételesen ismertem meg benne. A nagypolitikától a helyi viszonyok elemzéséig szinte naprakész tudással rendelkezett mindig, ha beszélgettünk, de a közéleti szerepléstől tartózkodott. A Veres Péter által is motivált főispánsága történelmi jelentőségű tett volt, de pályáját módosította. Mindig úgy láttam, hogy nem bánta meg, még a következményeit is könnyű szívvel viselte. A krónikás lelkesedését megtorló 1956 utáni helyzetét is panasz nélkül, méltósággal emlegette. Tudósi munkája éppen akkor teljesedett ki, amikor nyugdíjba vonult. A megyei levéltár az első nagy rendezők, Schemberger, Leffler után az ő koncepciójának és szorgalmának is köszönhetően alakította ki jelenkori rendszerét. Boldog vagyok, hogy nyolc éven át ennek részese lehettem. A levéltári adatmentés s -feltárás, a forrásközlés és a történelem titkainak megfejtése, mai nyelvre történő fordítása tette Balogh Istvánt az én véleményem szerint a történelem bizalmasává, olyan dolgok tudójává, amelyeket rajta kívül ma már aligha tud közvetíteni más. A sors igazságossága, hogy amit megtagadott fiatalabb éveiben, ahhoz erőt, ép szellemet ad idős korára, így az életében bekövetkező kényszerű fordulatok miatt sem veszítette el azt a munkásságot, amire készült. Kedves Pista bácsi! Engem a sorsom egy idő óta másfelé vezérelt. Mennyiben járultam ehhez én hozzá, mennyire volt ez szükségszerű, nem keresem ma már. Családanyaként is, tanárként is boldognak mondhatom magam, de bevallom, sokszor gondolok arra, ha egy tanulmányhoz kutatom az adatokat, ha valamit leírok, vajon Pista bácsi mit szólna hozzá. Ilyenkor, mint egykor, huszonévesen, tipródok, vajon nem esek-e abba a hibába, hogy kevés forrás alapján állítok össze nagy elméletet? Most más feladatok megoldása vár rám, és ha a levéltárosi munkámra gondolok, eszembe jut, hogy a fiatal korban kialakított mérce határozza meg ma is gondolkodásomat, ösztönöz arra, hogy e mérce szerint dolgozzak. Ezért is köszönetet mondok, és kérem, fogadja a régi barátsággal őszinte jókívánságaimat.