Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Nagy Sándor: Egy pecsétnyomó- és okirat-hamisító felelősségre vonása a XIX. században

szenvedett". Leszerelése után többnyire Nánáson tartózkodott. 1835 júliusában azonban Nádudvaron megfogták, s mert nem volt útlevele, azt gondolták, hogy szökött katona. Ezért öt hétig a kallói tömlöcben tartották, majd átkísérték a böszörményi rabházba, itt hat hónapot töltött el és „ az áristom szenvedése volt a büntetése". Semmiféle vagyona nincs, csak a keze munkája után él. Ez év „tavasszal éppen József napkor [tehát 1836. március 19-én] elment Debrecenbe, ott dolgozott napszámra, hazajött pedig a most múlt szombaton, július 9-én." Kovács Jánossal Debrecenben ismerkedett meg, egy darabig ugyanannál a munkaadónál dolgoztak. Ekkor készített saját magának egy passust, s mivel Kovács János rimánkodott, hogy „ írjon neki is igazságot, így adott neki egy levelet, de másnak senkinek se ". A passust Fodor Károly nánási hadnagy és Kovács Mátyás jegyző neve alatt adta ki, a pecsétet pedig maga metszette csontra, mert metszeni tud. Neki erre a munkára csak néhány ár kell, ezt pedig akárhol könnyen lehet kapni, ugyanígy csontot is. „ Olyan száraz, kiaszott marha lábszárat kell arra fordítani. " Arra a kérdésre, hogy miről metszette ki Nánás város pecsétjét, így válaszolt: „Csak gondolatom után, mivel azt a pecsétet esmértem már ennek előtte is. " Azt is elmondta, „ lehet valami négy hete ", hogy Kovács Jánossal már nem dolgozott együtt, a passust pedig akkor adta át neki, amikor őtőle „ez előtt egy néhány héttel elvált". Elismerte, hogy több város pecsétjét kimetszette azért, mert „más ügyefogyott szegényeknek passust adogattam, tehát azzal pecsételgetek. Nem emlékszem, hogy adtam volna másnak passust, hanem ennek a Kovácsnak adtam — s a pecsét nyomókat csak úgy készítettem, hogy ha kérnek tőlem passust, legyen pecsét nyomóm is készen. " Nánás, Tiszakeszi, Debrecen, Acsád és Karcag pecsétnyomóit elkészítette, ezek vannak nála, és neki magának is van egy pecsétnyomója. A tanácsnok csak afelől kérdezte, hogy a tiszakeszi pecséttel kinek adott passust, a debreceni pecséttel pedig kit bocsátott útnak. A válasz így hangzott: „Mindenik pecsét csupa új és próbára metszettem ki azokat, még azokkal passust nem pecsételtem. " A jegyzőkönyv szerint a tanácsnok erre megjegyezte: „ Oka kellett ennek lenni, hogy azokat a pecsét nyomókat elkészítetted, bizonyos embernek a részére metszedted azokat, ezért szólj egyenesesen, kiket passuáltál? Tessen elhinni - válaszolta - hogy még senkit se bocsátottam el passussal, csak előre készítgettem el azokat. " Ezek elhangzása után közölte a tanácsnok Újvárosival, hogy a házát megvizsgáltatta és nemcsak pecsétnyomókat, hanem néhány passust is megtaláltak. „Ki írta ezeket?" - kérdezte. Újvárosi elmondta, hogy a böszörményi pecsét alatt a maga nevére két passust készített, az egyikbe magát az igazi nevén írta, a másikban is így akarta, de az U helyett N-re szaladt a pennája, ezért Nagyvárossynak írta magát. Mivel a lefoglaltak között nem volt Böszörmény Város