Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Láczay Magda: A történelem bizalmasának

LÁCZAY MAGDA A TÖRTÉNELEM BIZALMASÁNAK Balogh István életműve előtt tisztelegve nem tudom magam kivonni a személyes élmények hatása alól. Attól a perctől, amikor tizenhat évesen gimnáziumi tanárom bekísért hozzá az akkor még a megyeházán lévő levéltári szobába, életem egyik meghatározó szakmai, emberi kapcsolata kezdődött, és döntési helyzetekben Balogh István mércéül szolgáló tudása, véleménye a több évtizedes ismeretségünk során tiszteletemet egyre inkább elmélyítette. A személyes élmények egy részét nem tudom az írásmüvészet szintjén megeleveníteni, így az összefonódó emlékekből szeretnék néhányat köszöntőmben megosztani azokkal, akik hasonlóan viszonyulnak a 90 éves tudósunkhoz. Gimnazistaként az ő szobájában a kerek dohányzó asztal mellé ülhettem, amelyre néhány, előre kiválogatott dokumentum került számomra: Kazár Iván gyógyszerész 1918—19-es visszaemlékezése. Próbáltam a régiesen hivatalos, esetenként számomra homályos mondatokat a tanulmányaimhoz illeszteni, de állandóan logikai hibákat véltem felfedezni. Akkoriban hangzott el először az a megszólítás, ahogy senki más nem hív: „tudja, Magda kérem!" Nem tudtam, de figyeltem és érteni akartam. Végigolvastam a Károlyi-emlékiratokat, a korabeli helyi újságokat és az akkor fellelhető szakirodalmat. Ahogy haladtam, úgy nyitogatta számomra - mintegy a beszélgetésbe rejtve - a különböző historiográfiai megközelítéseket rejtő könyveket, forrásokat. A források elbűvöltek, és nyaranta is bent voltam a levéltárban. Boldog voltam, hogy kezembe vehettem egy-egy elenchust vagy protocollumot. Megtanultam őket olvasni, a forrásokból egy-egy témához keresni, megismertem lassan az írás tulajdonosát, kirajzolódott a korszak, ahogy egy-egy rövid szünet erejéig Pista bácsi megkérdezte, hol tartok. Aztán a máriapócsiak 1848-as perét kaptam a kezembe, és ezzel megpecsételődött a sorsom. A reformkor, a kisnemesség és a helytörténet iránti kíváncsiságom egyszerre talált „dokumentumot". Tele voltam nagy elméletekkel, de akkor ismét új forrást kaptam. Pista bácsi, hogy megakadályozza tévedésemet, tapintatosan azt mondta, nagy elméleteket a régészek tudnak könnyen megírni, mert nekik kevés a cáfolatot rejthető forrásuk, de ahogy az időben közeledünk, elég, ha azt helyesen állapítjuk meg, ami a keletkezés pillanatában az akkor élők szándékában állt. A forráselemzés és a történetírás ilyen egyszerűen vált könynyen befogadhatóvá. Végigjártuk a raktárakat, készültek a konkordancia-jegyzékek, mert költözni kezdett a levéltár. A kincsek szinte szálanként előkerültek, új dobozba fektetve várták a szállítást. Még mindig csak diákként, de már a