Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1722. január 27. - 1722. december 4
rőt a leányom mortificatióit valaki eleibe, nem csudálhatni, ha megbolondulna is mellette. S meg is kén ennek lenni, ha Isten nem őrzené. Amint nagy sok mesterségei kivevém belőlle, maga is megvallotta, hogy soha jól nem járt volna emberi mód szerint 4 esztendővel ezelőt, ha benmaradt volna, kit akor is jelentettem Kegyelmednek, hogy Isten hazahozta. Akkor is a nagy magánosság okozta.4 Szakmári Adám Uram, az incsenér mikínt volt it, magával megírattam. Meg kel vallani, Édes Lelkem, amenyibe megösmerhettem, egyebet nem tapasztolok, hanem egy böcsülettudó, tanult, jó erkölcsű ifjúik látszot. Könyveit, kiket maga csinált, s deliniatióját mind elnéztem, s szépen tudta világosítani is. Úgyhogy nagy dicsíretet tehetek rulla. Kegyelmeddé pedig oly szíves indulattal van, mintha mindenkor szolgálatunkba lakot volna. Úgy kérdezet, ha továb mit parancsolok, őszig is kész ellenni, csak használhasson. Egyszóval, mint egy szolga, olyformába alkalmaztatta volna magát. О bornemisza is, ha ideje volna Kegyelmednek s fiamnak, csak úgy hiszem, kedvét tanálná, s merő mulatság volna azon szép, úrfiakhoz ilendő mesterséget practicálni. Az egy nagy kár benne, hogy nem pápista, de bárdoltnak látszik a tiszteséges discursussárul. Andrási Uramnak szükségesképpen Erdődre kellet menni. Valóba félünk ot a nagy fogyatkozástul, a hét közbe azt igyekeznék helyrehozni. A vacsorával van legbajosab, mert már se búzájuk, se lisztjek, csak Apátiba sem küldhetünk, csak elesik a marha. Az Ferus búzáját, ha csak fél napal későbben vitték volna, sem adhatták vol- na-é, annyit vettek Debrecen tájárul. A véka igen nagy, alig tudták 7 máriáson eladni. Só nem volt, jövet azt akartunk hozatni, de úgy sem lehetet volna, mert az útba el kellet hagyogatni az ökrököt, úgy elestek. Varga Istvánt küldtem be Máramorosba a só iránt, ha végezhetne. Győrire, betegségére nézve, sem bízhatván. Megválik, hogy jár, de adig csakugyan kel sót vénünk, minthogy már Bányárul nem hoztak. Volt vitája Jasztrabszkinak Tarcalra jártába Bakossal, s az borzossal. Nem győzte menteni magát, hogy nem hozzávaló, irtóztató gaz, részeges, verekedő mindenik ugyan. De mégis nagyob az, Bakos nem tudván5 meggondolni, hogy Kegyelmed adhibiálja, töbször azért nem szóltam, s mikor megtudtam, hogy nevezet szerint ő volt parancsolva, nem illet megváltoztatnom, máskínt oda nem küldtem volna. Azt állatván, hogy ő neki mind a kamrába kel lakni, s pínzen élni, csak meg kellet lenni, a költséget adni, s még Rakamaznál elkezdte meginnya. Ezzel maradok, Édesem, Kegyelmednek igaz hites társa Barkóczi Kristina m.p. Herczeg mégsem eset által dolgon, mint megyen ki belőlle, megválik. Elég az, hogy szalonát, sodort, orját elprédálták, úgy az egész túrót. Ha Kegyelmed ithon laknék, még azt sem tudom, mit csinálnánk. Meg sem tudom fogni, hova tudta 469
