Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1721. január 14. - [1721.] december 21

Az erdélyi Cancellarius1 bízót embere tudakozta Andrásitul, hogy valamely tokai bor ígírtetet volna a Méltóságos Úrnak. Azt mondta, én ígírtem. De hihető, nem értette, mert semmi hírem benne. Gondolom, Kegyelmed, ha tét ígíre- tet, Édesem, it sem tudja senki, micsodást és menyit. Hova hamaréb tudósítson Kegyelmed, hogy emberének kezébe adhassuk, ha megígírtetet.

A vendégházat örömest megstucaturáztatnám, ha Isten kedves vendégünkét Mindszent napjára elhozná, had lenne kész. Csak simán gondoltam, s körül párkánt csináltatni, ha Kegyelmednek is úgy tetszik, Édesem.

Még Bátorkeszibe, Grajczár rabságába, sok reménkedésére a feleségének adtam volt kölcsön négy aranyat, nem tudom, megjelentettem volt-é Turcsányinak. Adja elméjére Kegyelmed, ha meg nem vette volna rajtok, s volna mibül megvenni, venné meg.

Az economiárul, tudom, tudósítják Kegyelmedet, Szívem. Én még semmihez nem érkeztem jobbára a látogatók miá. Jűnek s mennek, hogy most újság vagyok. Isten áldja meg, azt tudták, töbször nem látnak.

Ezzel maradok, Édesem, Kegyelmednek igaz hites társa

Barkóczi Kristina m.p.

Nem tudom, mint forgatta Ragályi Uram a Domahídi István dolgát, úgy hallom, szarvát vették. Terhes a felesége, nagyob roszwßk eltávoztatásáért jó volna megijeszteni, hiszen halál büntetése alat voltak eltiltva egymástul.

Édes Szívem, egy kis tüdőszín kamuka mentém volt ot Keszibe, úgy tudom, béletlen, azt is le kel küldeni vagy hozni.

Az erdődi major látni küldtem volt, valóba dicsíretes, s jól viseli magát a kovászói Bencze Miklós majoros, tejét, túróját mind pínzé teszi.

Pesta örömest inaskodnék, várná, Édesem, Kegyelmedet.

Teljességei semmire való posztókot hordnak ere a földre, csak a sok munka vélle. Bárcsak oda találna Kegyelmed árost, akivel cimborálna az ember. Nagy vesztegetés így, s a sok munka. Azon kívül teljeségel mit sem tart, akármint kímíljék.

2Reggelre haladván levelem küldése, veszem újjobbon, Édes Szívem, Kegyelmed 28. és 31. Julii írót leveleit. Mind ot, s mind Erdélybe, Isten kegyelmébül, látom, az dolgok jól folytak, legyen hála ő Szent Felségé«<?k. S valóba jó volna, ha mostan ő Felségének bepresentálhatná Kegyelmed a fiunkot. Igen-igen illendő volna, Ferussal edgyüt pedig. Írja, hogy prima Septembris3 elindulhat. En bizony akarnám, ha lehetne, differálni a lengyel commissiót egynéhány nappal.

Cancellarius Uram árul nem szólt, akirül ír Kegyelmed, Édesem, de eleget tudok anélkül is. Búcsúzni is eljöt volna, de igen roszul lévén a leányom, izen- te, alkalmatlankodni nem akar. Csak Isten hozza Kegyelmedet, Szívem, valóba szükség beszélnünk orvoslásárul, mert veszedelmes vége lehet, amint a jelei

443