Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1712. január 31. - 1712. október 25
hogy rósz az út, semmiféle kereskedők és szekerezők nem járnak. Még semmibe elő nem mehettünk. Mai napon írja az Aszony, hogy az pásztora hazafutot, s bizonyoson mondja, hogy az Aszony sertésibe valami tolvajok, lovas és gyalog is volt bennek, 20 párt kiválogatván, elhajtottak volt. De az harangot fé[l]reütvén, utánna mentenek, s visszanyerték. Most küldök vizsgálására, mikínt eset. Ezzel maradok Kegyelmednek, Edesem, igaz hites társa Вarkóczy Krisztina m.p. Olcsva, 3. Februarii 1712. 1 Károlyi Klárát 331. Nagykároly, 1712. február 4. (MNL OL P 398. No. 37 033.) [Külső címzés:] Az én Kedves Uramnak, Tekéntetes és Nögyrűgos Károlyi Sándor Uramnak ő Kegyelmének szeretettel írám. Édes Szívem! Isten kcgyclmességébül békével ideérkeztem. Az estve írtam Kegyelmednek, hogy Mikolai Uram Olcsvára érkezvén, adják kezébe. Itten találtam Erős levelét, kiben írja, hogy az urbárium coramizálása után gondolkodót rúlla. Az várbeli korcsoma és ugyan más két örökös korcsma Lehoczki és Hostenczi nevén valók, s ugyan változandó két korcsmák, kik angariatim szoktak folyni. Szakmárt első, s másodiknak neveztetet Németiben is egy, az is angariatim való. Désmával is tartozik az két város, bort, búzát, méhet felváltván. Németi pedig maga házi censuswak nevezendő kétszáz forinttal esztendőnkint. Ha succe- dálni találna az dolog, csak reá kén parancsolatot kérni. Valamik idejébe fiscus birodalmába voltak, azokot megmutathatná. Írja, hogy Kegyelmednek megírjam, de neve ne forogjon benne. Azért írtam meg, Édesem, ha kívántatik, tudhassa Kegyelmed. Az harmincad iránt való dolgot recommendálom Kegyelmednek, Szívem. Azon is kér, hogy az károlyi lehessen filiálissa, mint Tavonath Uram levele tartja, kit Kegyelmednek küldőt párban, hogy filial iswak fogatot. Ezekbe, ha lehetne segíteni, nem kétlem, igyekezne tehetsége szerint megszolgálni. 21