Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1714. szeptember 2. - 1714. december 27
azt Kegyelmed nem orvosolhatja. Én pedig már levelembe resolváltam maga- mot, akárhol ellakom, ahol könnyeb módon vagy keveseb kőtségel lehetne élni. A Klárám távolléte, noha nehéz, de azon kívül is a télen talán ot ben hagynók, ha ide alá lakunk is. Az szüretre még oda Musajba Munkácsi Uram. A hegyalji szüretet sürgeti Nagy Gábor Uram. Reménségünk[ön] kívül sokkal eléb megjüvén Munkácsi, késedelem nélkül megyen a Hegyaljára szűrni. S ha a fedésre borbul pínzt nem szerezhetne, amint Nagy Gábor Ur am nem is igen biztat, a Tariska gyermeki manumitáltatásáért Horog István száz forintba alkudván meg, Szént Demeter napja lévén a terminussá. Azt mondtam, hogy felvegyék, amit érnek vélle, hogy- sem nagy kárunkra anélkül maradjon. Egy szűcslegínyrül is ír Horog, hogy megadna 200 német forintot, de én megírtam, aféle mesteremberünk éppen nem lévén, csak haza hozza. Tudom, Kegyelmednek is mind megírta ezeket, Kegyelmed is, Szívem, eszerint válaszolhat neki. Munkácsi egy jámbor, emberséges ember, igyekezik is Kegyelmed parancsolatját végbe vinni, még amit jobnak lát is, scrupulizál megváltoztatni. Élet mi marad a vetéstül, még nem tudom, de mint edig, bár ugyan jól maradna is, az hamar elkel, mert a béreseket is elbocsátani téliére, [a] nyarat a mi munkánkba töltvén el, lehetetlennek látom, mivel élne. Igaz ugyan, még a quártélyos is be nem szálván, a tengeri búza nem volna drága, s úgy hiszem, jó is volna venni, ha pínz volna, mert ha rászorulna a cseléd, Kegyelmed írása szerint nem volna szégyen megegyelíteni ily szűk időbe az életet. It 3 polturán szedi be ispán mám a tengeriéi к vékáját portióba, maga mind megveszi tüllök, nállunk olcsób lehet. Fülhegyei értettem, hogy Újváros és Bánya táján jobban termetek volna a hegyek, tudom, megírták Kegyelmednek. Az páterünk habitussá szakad, arafelé kelene szerzeni neki posztót, it nem találni. Császit kéri a bátyja maga kezeségére. Két kézzel adnám, s nem megyen az ebül tanult. Nem kétlem, edig az én levelembül is, s bővebben az Ötvös Miklós Uramébul érthette Kegyelmed, minemű protestatiókot tettek a Nemes vármegyén a Bánfi részrül. A tégla- s már most még a mészhordásrul is assecuratiót kívánván Ötvös Uram tüllem, hogyha rákeresik, evincáljuk. Az új tégla és mész iránt adtam, de a vár téglájárul én nem merek adni, mert azt én is övéknek tartom.4 De bárcsak a meszet hordanák, az is jó volna! Hova hamarab tudósítsa Kegyelmed, Szívem, Ötvös Uramat rulla! Csiszár valóba sürgeti a képírónak való festéket, írja, csak hever. Kegyelmed, Szívem, tegyen valami rendelést hova hamaréb, ne kellessék rájok haszontalanul költeni, s heverésre tartani s fizetni. 166
