Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1714. szeptember 2. - 1714. december 27

jin értésére adni, s ha kölcsön gondolható volna, hogy szerezhetnék, bizony úgy sem terhelném Kegyelmedet, tudván, maga is mikínt ment el. De maga is jól tudja Kegyelmed, hogy iten nem kaphatni, s ara nézve írtam. Való, hogy bánatomba vagyis indulatim miá többet is írtam, kirül követem szeretettel Kegyelmedet, Édesem.

Az Prínyi Mihály buzgósága nekem is viszatetszet, írtam volt is neki, nem tudván, hogy már be is ment a szerzetbe. Azt véli, atyjafiait megvetni Iránért, az, amit cselekszik. Holot segíteni illy állapotokba, kivált a húgait, mind köteles volna, s mind nagy jócselekedetet mívelt volna. Igazán a reménség s magaajánlás viszafordult. Én a kék angliábul csináltattam volna edig is, de béllést szerezni nem lehetvén pínz nélkül, haszontalan, a mente is bélletlen.

Klárám levelét az estve veszem Szcw/pálrul. Isten jóvoltábul mindketten egészségbe vannak. Már, írja Klára, maga is akarná, ha megosztoznának, mert az életmódjához inkáb lehetne fogni. Aszonyom Anyám csudállja s neveti azon írását.

Ferus bátorságán csudálkozom, egészségét, az Kegyelmedével edgyüt örömmel értem. Kívánok ezután is örvendetest hallani rulla.

Hörögné, se Kis János, s úgy Ács Lőrinc sem egyet, se mást nem tud, hacsak írásba nincsen. Én nem űzöm-fűzöm, hanem azt tudtam, írásba van minden, s azért tudakoztam, hogy eljövetelem alkalmatosság[áv]al elrakassam, s ami szükséges, Munkácsi kezébe adjam. De azon kívül sem kel rajta szorgalma- toskodni, mert a sidó, úgy hiszem, Olcsvára nem jű mostanság. Akármennyivel adós, odavan.

Az jáger elszököt, lopot is a cselédtül egyet-mást. Mégis jó, hogy nem találták volt a mentéjét elkészíteni, s az megmaradt.

Az orgonistának a lába kitúrosodván, gyógyításnak okáért ot kellet Olcsván hagynom. De azelőt is túrós lévén, amint maga mondja, elhiszem, elvesződik vélle. Az köntese leszakadt rulla, azt valóba sürgeti. Egy pínz ára hasznát sem tudja venni Munkácsi, a szegíny német fellajtár temetésén hogy Rutkaival énekeljen, csak azt sem vihették végbe, azt izenték.

Ezzel Isten oltalmába ajánlván Kegyelmedet, maradok Kegyelmednek, Édes Lelkem, igaz hites társa

Gelényes, 11. Octobris 1714. barkóczy Krisztina m.p.

163