Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Bevezetés
37 546.) az I. kötetben kellett volna megjelennie, mivel tartalma alapján 1710- ben íródott. Ezt a levelet, megjegyzéssel, a kötet végére helyeztem. Az általában jó állagú levelek között egy olyan volt (MNL OL P 398. No. 37 545.), amely több darabra szakadt és hiányos, ezért közölhetetlen. Két esetben pedig az eredeti levéltől elkeveredett, érdemi információt nem tartalmazó külső címzés közlésétől kellett eltekintenünk. Az immár teljesnek tekinthető Károlyi-Barkóczy-levelezés ismeretében az is világosan látszik, hogy célszerű lenne egy új hibajegyzék elkészítése, különösen Károlyi Sándor leveleihez. Nemcsak a fent említett okok miatt, hanem azért is, mert az ő leveleinek egy részét Eble Gábor másolatai alapján közöltük, amelyekben igen sok a pontatlanság. De akad javítanivaló a Barkóczy-levelek I. kötetében is. Például a Lövőről 1704. január 25-én kelt levél valójában egy évvel későbbi, ám nem figyelve eléggé a tartalmára, annak idején nem vettem észre a levélíró tévesztését. Vagy utalhatnék arra is, hogy néhány személyt (Horog, Kalis stb.), akiket korábban nem sikerült, mostanra már azonosítani tudtam. Az iratközlés elveit illetően csak ismételni tudom az I. kötetben megfogalmazottakat, a rend kedvéért mégsem tekinthetek el tőle. Erre a kiadványra is a korhű és a modern átíró szövegközlés elvei jellemzőek, mert változatlanul az volt a cél, hogy - elsősorban a kiejtésben - megőrizzük a nyelvtörténeti jellegzetességeket, s lehetőleg elkerüljük az olvasási nehézséget okozó betűhív átírást. Ezért a mai helyesírást tekintettük mérvadónak az ékezetek, a központozás (amelyeket egyébként Barkóczy Krisztina csak ritkán használt), valamint a kis és nagy kezdőbetűk használatánál, továbbá a szavak külön- és egybeírásá- nál. A hangérték szerint átírtuk az u, v, i, у, у betűket, s a mai írásmódot alkalmaztuk a hasonulásoknál és a mássalhangzó-összeolvadásoknál (pl. allyas, ál/d/ gya, széllyel, tellyes, tudgya helyett aljas, áldja, széjjel, teljes, tudja). Elhagytuk a nyújtó (henye) h-1, a cz-ből a z-t (pl. megh tudván, czafra(n)g helyett meg- tudván-t, cafra(n)g-ot írtunk), s a kettősbetűknek megfelelő betűkapcsolatokat ugyancsak a mai helyesírás alapján közöljük (gi v. gj, ni v. nj helyett gy, ny stb.) Ahol a kiejtés szempontjából nincs jelentősége, hogy az eredeti vagy a mai írásmódot használjuk, az utóbbit alkalmaztuk (pl. visgal helyett vizsgál, egesseg helyett egészség), ahol viszont van, meghagytuk az eredetit (pl.jesuita, ros, sidó, sin- dely, tősér stb.). Egyébként a mássalhangzókat általában változatlanul hagytuk, s csak akkor módosítottuk - főleg megkettőztük -, ha az értelmezés megkívánta. Ezt az elvet követtük akkor is, ha a levélíró ugyanazt a szót ugyanazzal a jelentéssel, hol egy, hol két mássalhangzóval írta (pl. ara, arra). A családneveket és a földrajzi neveket minden esetben betűhíven közöltük, csupán a hiányzó ékezeteket pótoltuk ( Czompo helyett Czompó, Madar helyett Madár, Kolosvar és Rosnyo helyett Kolosvár és Rosnyó stb.). Akkor is így jártunk el, ha Barkóczy Krisztina nem volt következetes egy-egy családnév leírásában (pl. Eötvös, más11
