Galambor Sándor: Emlékezetül. A málenkij robotra elhurcolt beregiek, szabolcsiak és szatmáriak névsora - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 48. (Nyíregyháza, 2017)
Előszó
Azok sem hősként érkeztek vissza, akik a poklot megjárva rövidebb-hosszabb idő után végre hazatérhettek. Hallgatniuk kellett arról, hogy mit éltek át. Néhányan papírra vetették emlékeiket. A megjelent memoárok őszinte vallomások, az átélt szörnyűségek lenyomatai. Készült több figyelemre méltó dokumentumfilm, oral history gyűjtés is, mégis történelmünk elhallgatott része maradt az elhurcolás. Nem történt meg az események kutatása, feltárása, a megyebeli településekről elhurcoltak számbavétele. Az utolsó szemtanúk lassan eltávoznak közülünk. Az évek múlásával alig halványuló emlékeik mellett a történteket bizonyító írott források nélkülözhetetlenek a múlt feltárásához. Sajnos ezek a dokumentumok is töredékesek, pontatlanok, néhol kevéssé informatívak, sőt néha egymásnak ellentmondóak. Számbavételüknél tudnunk kell, hogy mind a helyi elöljáróságok, mind a külügyminisztérium iratai közül több is megsemmisült a történelem viharában. A rendszer- és személyi változások, a hivatalok költözései mellett iratpusztulást eredményezett a szakszerűtlen, gondatlan kezelés, a régi, ma már ügyforgalomba be nem vont iratokról való megfeledkezés is. Azok a hadigondozási akták, amelyeket a háborút követően még néhány évig nagy gonddal őriztek és vezettek, ma - ha nem kerültek levéltárba - talán a hivatalok pincéinek, padlásainak zugában is rejtőzhetnek. Kellő odafigyelés híján azonban idővel elpusztulnak. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság, a hadügyminiszter, a fő- és alispán, a főszolgabíró, majd főjegyző utasítására 1945-1948 között készített listák sorsa is különböző. Voltak olyan települések, amelyek külön készítettek a férfiakról, nőkről, tisztekről, legénységi állományba tartozókról, leventékről, polgári elhurcoltakról részletes személyi adatokat is magukba foglaló listákat. Ezek közül néhány két példányban is megmaradt. Van olyan is, amely már nem lelhető fel, a kísérőleveléből azonban tudható, hogy megvolt és mellékelték a minisztériumnak. Sajnálatos, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a várban keletkezett tűzben ezek egy része is porrá égett. Néhány kéziratként fennmaradt vagy hivatalos másolatban meglévő aktában a jegyző vagy a bíró aláírással vagy anélkül készült listája mellett megtalálhatóak a községi bizonyítványok, jelentések, amelyek részletezik az elhurcolás menetét, a német ajkúak összeírására vonatkozó parancsot. A listák mellett esetenként fellelhető személyi lapokból sok minden kiderül: az elhurcolt lakhelye, kora, foglalkozása, volt-e katona, az elhurcolás helye, hozzátartozói neve, száma. Ezeken a lapokon is látszik, hogy a zűrzavarban nemigen tudták, hogy kivel, mikor mi történt. Előfordult, hogy katonák is bekerültek a polgári elhurcoltak közé, amikor otthonukból mint civilt vitték el őket. Az 1940-es évek végén néha a különböző kérelmekben jegyzik meg, hogy elhurcoltként hadifogságban voltak, és azért nem lehettek jelen pl. a földosztáskor vagy hagyatékoláskor. Néhány település esetében azonban semmilyen irattal nem tudjuk igazolni több száz ember elhurcolását, hadigondozását - ilyenkor a helybeliek emlékezete marad a múlt tükre. Mint ahogy a tábori életről és a hazatérés utáni lélekre telepedő nyomasztó érzésekről, az emberi méltóságukban is megtiportak társadalomban való helykereséséről is-6
