Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Háborús naplóm- Piszkáld ki! Piszkáld ki! Piszkáld ki belőle! S minden hangsúlyra bevág egy-egy kézigránátot a meglepett olaszok közé. Azok hanyatt-homlok menekülnek, s egyszerre két-három traverzzel jutunk előre. Pár perc múlva már felhangzik a jel:-Vigyázz! Vigyázz! Vigyázz! Összeért a két csapat, vissza van véve az állás. Most egy 43-as század vált le bennünket, mi visszamegyünk az ezredhez, jelentjük a sikert. Még nem érünk haza, már csatazajt hallunk, s otthon már vár a hír: A 43-asok az éj folyamán újra visszaadták az este visszavett állásrészt. így aztán a mi aranyérmünk részben elsápadt, részben megbámult. Csak Héder kapott érte kis ezüstöt, mi többiek bronzot. így végződött az önkéntes vállalkozás. Pár nap múlva leváltották ezredünket, mely Retablierungra ment. Mi, a IV. zászlóalj még a devetaki kavemáknál maradtunk december kilencig, csak akkor indultunk az ezred után. Elkülönítve meneteltünk, mert a zászlóaljban néhány kiütéses tífusz megbetegedés történt. A segeti lágerben megfurödve még aznap tovább indultunk pihenésünk színhelyére, Selóba. A selói retablirozás A 39. gyalogezred a hosszú doberdói harctéri szenvedés után december kilencedikén elindult Retablierungra. Ez olyan szó volt, melyet a legmagyarabb fiú is szívesen megtanult. Mert ez - bármit takart is a cifra szó - hosszú pihenőt jelentett neki. Ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de abban az értelemben, hogy akkor nem vitte óráról órára vásárra a bőrét. Ez a pihenő még jobb volt, mint a káderélet. A kádernél sokkal inkább korlátok közé volt szorítva a társaság. Itt nem volt meg az a szorongás, hogy vajon beosztanak-e a marsba [menetalakulatba]. Itt, ha menni kellett, mindenki ment. Selo község a Domberg - haidenschafti országút mellett fekszik. Olyan, mint a többi kis szlovén falu. Nekünk, a IV. zászlóaljnak talán jobb sorsunk volt, mint az ezred többi részének. Legalábbis a mi szempontunkból. Ugyanis, mint már az előző fejezetben írtam, el voltunk különítve a pár kiütéses tífusz eset miatt. Ez az elkülönítés abból állt, hogy míg az ezred a faluban egyes házaknál volt elszállásolva, addig mi az országút és az országút mellett futó kis pataknak a faluval ellenkező oldalán telepedtünk le. Ott építettek részünkre barakkokat és így egy-egy század egyetlen helyen 51
