Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Háborús naplóm- Mi vagyunk! Olyan sötét volt, hogy nem láttam az egy lépésre előttem álló alakot. Ő sem látott csak halvány körvonalakat és azt hitte a fejemről, hogy egy kő vagy homokzsák. Minthogy sehol sincs olasz, azonnal kiküldőm a három tábori őrsöt, s erről avizálom [értesítem] a szomszéd századokat, jelentek Popovitsnak. Befejezettnek gondolván a tizedik csatát, megpróbáljuk felvenni a rendes formációt a tábori őrsök és figyelő posztok felállításával. Az állásokat javítgatjuk, a kaver- nákban fúrunk és robbantunk. Másnap, 18-ika viszonylag csendes. Menázsi, posta rendesen bejön, de 19-én reggel újra kitör a vihar, bár a pergőtűz talán enyhébben, mégis tart 23-áig. Rendes kavemaélet. Veszteségünk aránylag kevés. A menázsi mindennap bejön, kis is osztjuk rendesen, veszteség nélkül. Úgy tűnik fel a dolog, hogy talán nem is akar már támadni a digó, csak mérgében lő, de nem úgy van. 23-án több támadást zúdít ránk, de egyik a másik után omlik össze. Úgy volt, hogy 23-án este leváltanak bennünket, de egy elfogott olasz drótnélküli táviratból azt olvassa ki a vezetőség, hogy 24-én este hat órakor általános támadás, így állásban maradunk. Jobb is így, inkább itt tartunk ki még egy napig, mint esetleg egy napi pihenő után ellentámadást csináljunk a meredek kopecre. Várjuk a pergőtüzet, nem jön. Kétszeres elővigyázat az egész vonalon. A gépfegyvereket beállítjuk, az emberek az árok mélyén kuksolnak, mert már fél hat. Idegeink pattanásig feszülnek.- Mi lesz? Már hat óra és semmi sem mozdul. A felettünk járt ellenséges repülők - úgy látszik - megsejtették a készültséget, vagy a távirat egyenesen megtévesztésnek volt szánva, de az is lehet, hogy rosszul fejtették meg azt, a támadás mindenesetre elmaradt. Egész este csend. 11 óra tájon jönnek a 43-asok, átveszik az állást és szolgálatot, mi indulunk lefelé, egyelőre azonban nem tudjuk, hova. Már az országúton járunk, mikor jön a Popovits ordonánca:- Irány az 503 méteres magaslat! Megérkezünk. Századom a Tuggers-dolinában van elszállásolva, magam egy jóképű kis kunyhóba kerülök, s alszom, alszom másnap délig. Harmadnap volt a megbeszélése a kitüntetéseknek. Ury zászlóst Arany Vitézsé- gi Éremre terjesztem föl, a többi szakaszparancsnokokat nagy ezüstre. A legénységből 20-at nagy ezüstre, 30-at kis ezüstre, a többit bronzra. Engem (ha igazat mondott Popovits) a külön dicséret mellett Katonai Érdemkeresztre terjesztett elő az ezred. De hát, hogy szokott az ilyesmi történni? Ury nem kapta meg az aranyat, csak a nagyezüstöt, a többiekből is el-elcsipáztak valamit, persze hullott a bronz, mint a 79
