Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)

Háborús naplóm

Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései- Tanuljon meg térképet olvasni! Én ott voltam, de nem találtam sehol önt. Én állítottam, hogy ott voltam, ő tagadta. A végén már veszekedtünk, mire ö kije­lentette, hogy ellenőrizzük, ki tévedett. Ha ő tévedett, bocsánatot kér, ha én tévedtem, kérjem magamat azonnal az ezredhez. Kursinszky (civilben földrajztanár) lett a döntőbíró, aki mérőszalagot és segédesz­közöket kapott. Másnap volt a próba. Kursinszky előre megy egy századdal, s körül állítja az „a” betűt, mi pedig né­hány tiszttel utánuk megyünk. Az úton elmondom, hogy tegnap egy dolinában vol­tam, ahol vajas kenyerem papírját eldobtam, s több cigarettavég is fogja tanúsítani, hogy ott jártam. A cigaretta osztrák „Memphisz” volt. Szótlanul haladtunk sokáig. O gúnyolódott, én meg nyeltem. Bár biztos voltam a dolgomban, mégis dmkkoltam kissé, mert most más irányból közeledtünk az „a” be­tűhöz, mint én előző nap. Úgy látszik, ezt észre is vette az arcomon, mert megjegyez­te, hogy a tegnapi feleseléskor hangosabb voltam. Egyszer nagy hirtelen előrerohan, megtorpan. Ráismer a helyre, ahol tegnap járt és Kursinszky nincs sehol. Lógó orral megy tovább és 100 lépéssel odább észreveszi a bakákat. Odarohan, mi utána. Áttö­rünk a kordonon és belekerülünk az általam jelzett dolinába. Felkapja a vajas papírt, megvizsgál egy-két cigarettavéget, elsápad:- Le kell mérni! - mondja. Kursinszky újra mér, Böjthe a nyomában, minden vág. Majd hirtelen futva köze­ledik, arca lángvörös. Megáll előttem, szalutál:- Hadnagy úr! Bocsánatot kérek! Én belesápadok, de aztán én is alázatosan bocsánatot kérek tegnapi illetlen ma- gaviseletemért. Hirtelenében nem tudtam egyebet válaszolni. O kezet nyújt, szent a béke. Este nagy áldomás, újra helyreáll a rend. Most hosszabbnak ígérkezik a békés állapot. Ugyanis egy este átjön hozzánk a Säbelchangenkurs [kardos tisztes tanfolyam] egyik tisztje, a 39-es Gusztovics főhad­nagy. Gyönyörűen hegedül és sziporkázik a humortól. Úgy összemelegít Böjthével bennünket, hogy ez meglepő vallomást tesz. Elmondja, hogy neki az egyik szeme rossz és évek óta - orvosi rendeletre - monoklit visel, de eddig nem merte feltenni, mert félt, hogy félreértjük. Ettől kezdve melegebb lett a viszony közöttünk. Egy-egy kaláberre57 éjfélig is ott maradt velünk, sőt borozgatott is, amit Gyuszi előzékenysé­ge tett neki lehetővé. 57 Alsós, magyar kártyával játszott magyar kártyajáték. Az eredetileg német játékba a tarokk ele­mei keveredtek, ezzel vált egyedivé a 19-20. század fordulóján. 70

Next

/
Thumbnails
Contents