Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)

Háborús naplóm

Háborús naplóm

Pár nap múlva letelik a tíz nap. Újra a lágerben vagyunk, a rendes lágerélet. Voltunk moziban, kártyáztunk, rukkoltunk, s részt vettünk a céllövő versenyen. Ennek érdekessége volt a makaózás. Kiosztanak mindenkinek egy-egy kártyát, s ahhoz kell kilencre gyűjteni úgy, hogy kilenckörű céltáblára lövünk revolverrel. Egy kártya - egy lövés. Ott volt Gelb altábornagy és József főherceg is. A főherceg nagyon jól lő. Mindig nagy slágere volt, de csalás nélkül. Mert hiába tudta volna a jelző, hogy mikor lő a főherceg, azt nem tudhatta, milyen lap van a kezében.

Gyorsan és eseménytelenül telik el a tíz nap, április 21-én este újra elindul az ezred az állásba. Katonabanda mellett vonulunk ki a lágerből (most halljuk először a fronton), de nem a rendes úton megyünk Lokvica és Devetakin át. Úgy látszik, most mi kerülünk a délibb részre, a „H” és „I” szakaszokba. Oppacchiasellán át vonulunk fölfelé, Paljkiscénél keresztezzük a görzi országutat, Marcottini felé tartunk. Alig hagyjuk el ezt az utóbbi falut, ütést érzek a jobb lábamon. Odanézek, megtapintom, érzem, hogy véres. Megsebesültem. Félreállok egy kis kalyibába, jobban megnézem villanylámpám fényénél, s látom, hogy jobb lábam a térdem alatt át van lőve. Fuccs a szabadságnak - fut át az agyamon - pedig április végén már esedékes volna hat havi frontszolgálat után. Na, hátha így még jobb, gondolom magamban és máris indulok visszafelé két szanitéccel. Legényesen megyek, rövid idő múlva kinn vagyunk a görzi országúton, de itt már nem bírom tovább. Hordágyra tesznek, lassan baktatunk Devetaki felé. Pár perc múlva egy tüzér szekér jön, legényemmel együtt felkapunk rá, a szanitécektől búcsút veszünk.

Devetakiban az ezredsegélyhelyen bekötöznek, s még azon éjszakán továbbküldenek egy szanitéc autóval Dutovljébe, a legközelebbi gyűjtőkórházba. Nehéz megválnom legényemtől, de sajnos ő nem jöhet tovább, csak hadnagytól felfelé jár állandó tiszti legény. Ő visszamegy, én pedig itt maradok.

Kórházban és a kádernél

Dutovljében a tábori kórházban töltöttem pár napot. Az idő jól telt. Itt volt a 39-esektől Kovách Gyula és Héder Jankó. Bolondoztunk sokat. Héder egy párszor szétugrasz- totta az ablakunk alatti piacot. Kihajolt az emeleti ablakból és utánozta a repülőgépek jellegzetes búgását. Mi pedig az ablakokból látcsöveztük az eget és mutogattunk. Pár perc alatt teljesen eloszlott a tömeg. Bár senki sem látott semmit, mégis annyira féltek a repülőktől, hogy jobbnak látták elszéledni.

63