Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései Én még hosszabb ideig ott maradtam a tehermentesítő osztagnál úgy, hogy mire Szál- nokra érkeztem, Müller a századdal már ott várt. Engem néhány emberrel kiküldött tábori őrsre, hogy jelentsem, ha az első orosz patrul [járőr] megjelenik a hegy falu felé eső oldalán. Későre járt már az idő, midőn bementünk a faluba jelenteni, hogy a harc már a hegy innenső oldalán folyik, az oroszok jönnek lefelé lassan a hegyről. Ekkor azonban már senkit sem találtam ott. Elindultunk aztán mi is Pusztaháza irányába. A falutól a patak partján visszafelé menve egyszer csak az úttól jobbra fekvő dombokon, egy vízmosásban megtaláltuk századunkat. Itt pihentem egy órácskát, amikor hívat Müller kapitány. Parancsa, hogy vegyek magam mellé még egy embert, keressem meg az ezredparancsnokságot és hozzam el a parancsot. Vigyázzak, mert nem lehetetlen, hogy az a három patrul, amelyet már ugyanilyen utasítással elküldött, valami orosz patrul kezébe került. Elindultunk a körülbelül megjelölt irányba és kilenc órára sikerült megtalálni az ezredparancsnokságot. Azonnal indultunk vissza, fél 11 tájon értük el a már-már türelmetlenkedő századot. A parancs szerint azonnal indultunk. Kis idő múltán miért, miért nem, megállt a csapat. Én is ledőltem. Már csaknem elaludtam, mikor mindenki szedelőzködni kezdett. Én is felálltam, de ugyanakkor hallottam, legalábbis hallani véltem, hogy a csapat újra megáll, s kezdi beásni magát, zörömböl az ásókkal, így újra leültem. Egy jó óra múlva felálltam, kerestem őket, de nem találtam senkit. Egyedül a sötét éjszakában, teljesen ismeretlen helyen, nem ismerve a végcélt, kétségbeesetten indultam el - gondolomra - visszafelé. Nem sokáig maradtam egyedül. Találkoztam egy szakaszvezetővel, aki szintén eltévedt. Bolyongásunk közben ráakadtunk a 37. munkásosztagra29, náluk töltöttük az éjszakát. Tőlük tudtuk meg, hogy a 39. ezred Pusztaházára ment. Hajnalban mi is elindulunk Pusztaháza felé. Az ezredet már útban találjuk, jönnek visszafelé. Csatlakozunk, s megtudjuk, hogy az ezred állásba megy a 417 méteres magaslatra. Pár napig a rendes kínok. Hóban, vízben, sárban állást ástunk. Pár nap múlva rettenetesen megdagadt az arcom, lementem Érfaluba az ezredsegélyhelyre. Itt maródi [gyengélkedő] vizitre jártam, s pihentem egész jó helyen három napig. Ekkor a doktor visszaküldött, március 26-án kerültem újra vissza. Alighogy megérkeztem, Müller hívatott. Rettenetesen rám ordított, hogy hogy mertem lemenni maródi vizitre az ő tudta és beleegyezése nélkül. Én először jelentettem neki, hogy a szakaszparancsnokom engedélyével mentem el, de ő erre még dühösebb lett, hogy az 29 Harcvonal mögötti és hadtápterületi munkálatok ellátására létrehozott alakulat. 32
