Család a háborúban. A Margócsy család emlékei az 1944-45-ös évekből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 44. (Nyíregyháza, 2014)
Margócsy Józsefné Oberländer Erzsébet visszaemlékezése
Az amerikaiak nagyon ambicionálták, hogy a táborban rend és nyugalom legyen. így már a nyár óta a vezetőség műsoros délutánokat szervezett. Elég bizarr dolog volt ez: a férjek fogságban, az asszonyok a legkülönfélébb rémhírek között a férfiak sorsát illetően, s közben a hangverseny dobogón „ment a műsor". Egy emlékezetes estre emlékszem: Kubinyiné Comensoli Mária játszotta zongorán Liszt La Campanelláját. (A két fiával volt ott, kisebbik fiával beszélem 1990 őszén, mikor itt hangversenyezett: hegedűs). S egy alezredes fiatal felesége (valami debreceni főispán vagy polgármester szülőkkel volt ott) hosszú balettre készült fátyol-ruhában, mezítláb táncolt. Talán a páter is tartott valami ismertterjesztő előadást, de ő inkább a szépasszonyok között forgolódott, s sokat tarokkozott később Pircsivel is, amolyan „társasági abbé" volt. Martos Gyula bácsi nagy izgalommal várta a 45-ös választásokat; akkor már itt-ott akadt egy rádió, nagy boldogan újságolta az eredményt, és rögtön a hazaindulás gondolatával kezdett foglalkozni, de hát Sári és Lici is ott volt. Vártuk - állandóan változó hírek között - a férfiakat, folyton voltak „holtbiztos" dátumok. Utána jöttek nagy lelki letörések, mikor nem történt semmi. Eljött a karácsony. Semmi másra nem emlékszem, csak hogy ott voltam az éjféli misén. Az óriási templom tömve volt, a barátok gyönyörűen zsolozs- máztak. Ez különben nappal, illetve hajnaltól rendszeresen behallatszott a meghatározott órákban. Még a nyár elején, a zavarosabb időkben, az egyik öreg, elnyomorodott páterrel ismeretségbe kerültem, néha beszélgettünk. Kiderült, hogy ő a könyvtáros, s hogy én tanár vagyok. Egy nap azt mondta, hogy ha akarom, megmutatja a könyvtárat. Ez a klauzúrán belül, az alagsorban volt; az ősi középkori elrendezés, boltíves termek, a falakon a szakokat jelölő allegorikus képek, a polcokon, olvasó állványokon, régi, gyönyörű könyvek, óriási tömegben. Megmutatta a különlegességeket is - nagyon boldog voltam. Szerencsém volt, mert nemsokára az apát hazajött, a klauzú- rát újra felszentelték, bezárták, s már egy év múlva Jocónak is - én már nem mehettem be - csak nagy könyörgésre mutathatta meg. Különben a monda szerint Nagy Károly alapította, mert a közelben a hegyek között megsebesült, s valami szarvas vezette el az Ottobrunnban lévő forráshoz, ahol meggyógyult. Ez a közelben volt, a hegyek felé vezető úton, pici kápolna volt mellette, erre jártunk mindig tejért. Az egész télből nem emlékszem semmi jelentősebb dologra. A hangulat napról napra rosszabb lett; mindenki türelmetlen volt, tele voltunk ilyenolyan hírekkel. Március elején megint úgy hírlett, hogy elengedik a foglyokat, s Passau felé jönnek. Egy nap Sárival elindultunk gyalog Deggendorfba reggel, egyszer csak szembejött három hátizsákos katonaféle az országúton. Jocó, Báldy és Kereszty voltak. Leléptek Passauban a Magyarországba menő vonatról, s így ott az országúton találkoztunk... Talán mások is megjöttek 52
