Család a háborúban. A Margócsy család emlékei az 1944-45-ös évekből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 44. (Nyíregyháza, 2014)
Margócsy József szépirodalmi kísérletei - Szent István ünnepe a fogolytáborban (1945.VIII.20.)
előtted. Majd rátért arra, miként vállalkozott Illés mégis az útra, mely negyven nap és negyven éjjel tartott. S közben újra s újra jön az ismétlés: erőd felett való út áll előtted. S végül a konkretizálás: nem ártana megvárni ezt a negyven napot és éjét, mert addig erőt lehetne gyűjteni, mert az a bizonyos út nagyon nehéz lesz... Az egyórás beszéd után a fürge ember már csak annyit mondott, hogy a tisztek egyenként beszélhetnek vele az irodában, a legénységi állományú egyének mondanivalóját pedig Kovalcsik hadapród úr gyűjti össze. Egyébként a hazaszállítás kizárólag katonai dolog, ezzel kapcsolatban ők nem nyilatkozhatnak... Különben is már csak egy órájuk van, mert ma már ez a negyedik láger, s még este Párizsban kell lenniük... Egy kiszáradt kukoricatábla nem lehet kókadtabb, mint a bombatölcsérek szélén üldögélő álldogáló fogoly-sereg. Mivel éppen a legfontosabb kérdéssel nem lehet foglalkozni, aránylag kevesen is mentek az irodába vonulók után. Tibor is unszolta Lajost:- Menj, siess Te is, hátha mégis tud valamit, csak nem akarja mondani. Bár egy ilyen faramuci beszéd után nem tudom, mit várhatsz tőlük?! Egy ideig várt Lajos az iroda ajtaja előtt, s besodródott, sőt egyszerre négyen is álltak a kis tábori asztal mellett ülő „bizottsággal" szemközt. Egy vezérkari őrnagy éppen azt magyarázta, hogy ő hűséges katolikus és talpig katona, ezért szeretne inkább Franciaországban maradni, mert otthon már úgysem kell katona. Schwirián, a tartalékos főhadnagy, akinek három nagy üzlete is volt Sopronban, az iránt érdeklődött, hogy milyen állapotban van Sopron a bombázások után, Magyarországhoz fog-e tartozni, nem vették-e el az üzleteket? A harmadik, egy fiatal, magas hadnagy egyszerűen bemutatkozott. Erre Jeromos is felemelte terjedelmes hátulját a székről, a fürge ember pedig egészen felpattant, meghallva egy évtizedes múlttal rendelkező tudós atya nevét a fia szájáról. Lajos az atya válaszát nemigen hallotta, mert úgy beszélt, mintha gyóntató székben suttogott volna feloldozásokat. A fürge ember pedig csak feszengett nagy fontoskodva a széken, miközben igyekezett minél értelmesebb arcot vágni. A suttogásból csak a gyakrabban ismételt szavak: gyűrű, Napóleon, arany, haza semmmi esetre semmm (legalább három emmel!), Nyűmen kapitány - hallatszottak ki néha. Ezek után már semmi kedve nem volt Lajosnak, hogy beszéljen, de már nem térhetett ki. Neve nem mondott semmit a papnak, de amikor emlegetni kezdte az egyetemet, a Collegiumot, néhány olyan névvel, akikről tudta, hogy a pannonhalmi bencések szárnyai alól kerültek ki, Jeromos atya megnyílt, s azt mondta:- Nézd - s már tegezte is őt, - neked világosabban is megmondom, amire a bibliai szavakkal többször is céloztam. Nem szabad hazamenni. Itt kell maradni. Otthon szörnyűségek vannak. Huszonöt év kell, szakértők mondják, 127
