Család a háborúban. A Margócsy család emlékei az 1944-45-ös évekből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 44. (Nyíregyháza, 2014)

Margócsy József szépirodalmi kísérletei - Sziget

ahonnan majd a további útra és irányra parancsot kapnak. Ez a mellékesnek tűnő magyarázat azonban megnehezítette a parancs végrehajtását. Mert bár eléggé gondolkodás nélküli parancsvégrehajtás folyt ennél az egységnél is, az utóbbi időben azonban már mind többen kezdtek gondolkozni itt is, s már nem ment minden olyan túlságosan egyértelműen és egyszerűen. Magyaróvárról egészen korán hajnalban indultak el március 28-án, szer­dán. Már útközben világossá vált, hogy nem jött mindenki el velük együtt. Az öreg Szombathy főtörzsőrmester, akinek egész családja követte a család fejét Magyaróvárra, a közel három hónapos óvári tartózkodás alatt szabály­szerűen berendezkedett, s három leányával együtt szépen gyarapodó tyúk­farmjával úgy letelepedett, hogy szinte senki sem csodálkozott, hogy ő nincs köztük. Valahogy olyan volt a hangulat is a zászlóaljban: persze, hát az öreg minek jöjjön, hiszen a nagycsaláddal nem tud hova lenni. Betegeskedett is, csakúgy, mint a Pemete százados úr, akinek távolléte azonban már jobban feltűnt az egész társaságnak. Pemete ugyanis mindig kiabált, hogy a rugal­mas visszavonulásnak milyen óriási hadászati jelentősége van, s csak a na­gyobb hideget kell kivárni, amikor alkalmazható lesz majd a csodafegyver, s akkor majd mindenki megláthatja, hogy mi lesz. Pemete hiánya már jobban meggondolkoztatta a kis zászlóalj tömegét. A nagy tűzoltókocsikon, mert hi­szen ez a zászlóalj a budapesti tűzoltóság kocsijaival volt gépesítve, ott szo­rongtak a családtagok, s még egy nagy létrakocsi is hozzátartozott a menet­oszlophoz; a legénység két sárga három tonnás Fordon helyezkedett el, azzal az egykedvűséggel, amellyel csak katonák tudtak ülni az ide-odaszáguldozó teherautókon a háború utolsó hónapjaiban. Pongrácz Lajos elöl ment, az oszlop élén, egy kis behívott Opel-Kadett Olimpián. A kocsiban ült még a zászlóalj parancsnoka a feleségével, és pár­hónapos kisfiúkkal. Lajos nagyon magába süllyedve ült a vezető mellett: gon­dolatai sebesen száguldoztak a leglehetetlenebb határok között, mint annyi­szor máskor is, amikor nem volt képes egyetlen dologra összpontosítani fi­gyelmét. A húsvét hete, mert éppen virágvasárnap utáni kedd volt, még nem mutatta meg egészen a tavaszt, de már nem volt általában rossz idő. Korán kelni azonban még mindig kényelmetlen volt, hiszen csípett hajnalban a le­vegő, amikor elindult végre a menetoszlop. Oroszváron egy parkban, a fák között elszórtan helyezkedtek el a gépko­csikkal, a légó szempontok mindig uralkodtak. A családok egy nagy hodály- ban helyezkedtek el, a magános katonák pedig, ahogy már ilyenkor szokott lenni, egybeverődtek cigarettázó körökbe, s vitatták, hogy most aztán hogy és mint. Bajay Pál, a zászlóaljparancsnok és Pongrácz bementek a kastélyba, mert ott volt a német parancsnokság. Lajos vitte az irattáskát, amelyben minden 113

Next

/
Thumbnails
Contents