Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - A szatmári főispánság
A szatmári főispánság Összeköttetésünk nekünk is alig volt. A telefon néha már működött némelyik faluval, közlekedési eszköz azonban nem volt. A megye útjai teljesen tönkretéve, a vásárosnaményi Tisza-híd és a csengeri Szamos-híd felrobbantva. A beregi és a szamosi Tiszahát teljesen el volt zárva a megye más részeitől. Óriási szerencse volt ez máskülönben, mert a visszavonuló magyar és német hadsereg csak a rombolást tudta elvégezni, de a jó termésnek a legnagyobb részét nem tudta elszállítani. A közlekedési nehézségek ugyanis ezt megakadályozták már 1944 nyarán is. Szatmár és Bereg valóságos éléstára lett a front vonulásába esett, kifosztott távolabbi országrészeknek, hamarosan felfedezték ezt Nógrád és Borsod megye üzemei is. Szatmárban 1944-ben sikerült szinte hiánytalanul betakarítani mindent. Mindenhonnan sok ember hiányzott, de miután túlságosan nagy birtokok nem voltak, amik voltak, azok is úgy gazdálkodtak, hogy a kapásokat - burgonyát, cukorrépát - részében adták ki a falubeli parasztoknak. A harmadosok, negye- desek igyekeztek a termést betakarítani. Nem maradt betakarítatlan termény és túlságosan nagy raktárak sem álltak rendelkezésükre. Az elmenekült urasá- gok részét is saját maguknak hordták be a parasztok. Minden padlás, minden kamra, minden góré tömve volt tengerivel, búzával. A cukorrépa ugyan ásat- lan maradt, de a krumpli óriási hosszú prizmákban lett levermelve főleg az urasági szeszgyárak környékén, mert oda hordták. A gyümölcstermés is jónak mondható, tehát élelemben nem mutatkozott hiány. Ha volt valami másban, akkor csak a mezőgazdasági felszerelés terén. Még ebben is jobb volt a helyzet, mint máshol, mert az Ecsedi Láp Részvénytársaság egész sor falut villamosított, tehát ott villanymotorokkal tudtak dolgozni. Például a cséplést is villamos motorokkal végezték, az üzemanyaghiány sem akadályozta a munkát. Az első dolgom tehát az volt, hogy valamiképpen megpróbáljunk a köz- igazgatásba életet lehelni, mert az teljes letargiában vegetált. A községekben csak két-három helyen maradt ott a vezető jegyző és a református pap. Az ő szellemi inspirációjukra alakultak meg a nemzeti bizottságok, amelyek azonban egyáltalán nem tükrözték a koalíciós pártarányokat. A falu jómódú vagy hangadó vagy tisztességesebbnek számító parasztjaiból alakultak meg a nemzeti bizottságok és vették át a közigazgatás szerepét. Mindenben ezek intézkedtek, olyasmiben is, ami egyébként nem tartozott az adminisztrációs feladataik közé. Egy-egy település mindenhol kis, izolált köztársaságnak tűnt, maga intézte a maga dolgát. A meglevő közigazgatás semmit sem mert csinálni, mert utasításokhoz volt szokva, anélkül meg nem vállalkozott semmire. A régi közigazgatásnak nem volt kezdeményező jog- és hatásköre. A nemzeti bizottságok adtak néha utasítást, azonban elég szélsőségesen értelmezték az autonómiát. A Vásárosnaményi Nemzeti Bizottság például elhatározta, hogy visszaállítják a régi 91
