Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Az orosz megszállás
Balogh István: „Nekem szerencsém volt...” Voltunk tízen a kis egyszobás magánházban a Mák utcában. Ott volt a húgom is, aki nem mert a tanyán maradni - jól is tette. Egy Kolozsvárról menekült tanár a feleségével, kislányával, az anyjával, meg egy kis cselédlánnyal. Mutatom a másik házat, tudniillik azt, amelyikben a házigazda magában lakott, a felesége elment a fiához Miskolcra, ott is rekedt. Ott nagyobb volt a hely szállásnak. Azt mondta:- Tudjuk, az már az őrnagynak le van foglalva. Meglátta a szobát, könyveim is voltak, elég sok, rendben is úgy-ahogy. Azonnal kijelentette, hogy ez a szállás megfelelő. Kiderült, hogy az lesz a tisztek ebédlője, miután egy lovas ellátó alakulat szállásolta be magát a környékre. Voltak ott puszta kertek is, ácsoltak hirtelen jászlakat a lovaknak, szénát hoztak. Jöttek egyre-másra, miután látták, hogy négy asszony is van a házban. Mondták, hogy a feleségem főzzön nekik borscsot. A feleségem erdélyi lány, Romániában is ismerős volt, Moldvában is járt, tudta, hogy mi az, de nekünk nem volt hozzávalónk semmi. Nem baj, hoztak kihasított disznóhúst szalonnástul, sárgarépát, káposztát, mindent, ami kellett hozzá. Citromsó akadt otthon, a feleségem megfőzte, megízesítette. Attól kezdve vagy tizenkét napig, amíg ott tartózkodtak, nem volt gondunk semmire, mert mindennel elláttak bennünket. Minden áldott reggel ott volt a lépcsőn két levágott fejű tyúk, azt kellett elkészíteni borscsnak.46 Hozták a sertéshúst is, a feleségem, ami kimaradt, azt lesütötte és elrakta rosszabb időkre számítva. Jól is tette, mert erre később nagy szükség volt. Ugyanez ment egyébként a szomszéd házaknál is, ott is befogták az asszonyokat főzni. Nálunk mindig meg volt terítve az asztal nekik, ha akartak, ettek. Néhá- nyan ott is aludtak, de nem tudom hányán, mert mi a konyhába szorultunk, mindahányan. Sorban a padlón feküdtünk. Apám elhozott hazulról két juhászbundát, azok jó szolgálatot tettek és meg is maradtak. Nagyon kedélyesen elbeszélgettünk, egy este, most már nem tudom, miféle alkalommal, nagy lakmározást csaptak. Az őrnagy tudott egy kicsit németül 46 „Naponként finom borscsot, vagyis románul csorbát főztem nekik. Az enyéim azt mondták: van szíved ezt a finom tyúkot így elrontani? De amikor megkóstolták, mindegyik abból akart enni. Aztán egy besszarábiai, oroszul beszélő román katonától orosz szavakat kérdeztem, fonetikusan körbeírtam a konyhaajtó fehér fáját, s a becsellengőktől meg tudtam kérdezni, ami nekik is fontos volt: feleség-zsena, gyerek, otthon, hány éves? Az egyik katonától már félni kezdtem, mert naponként beállított a szomszédból, ha vízért ment. Aztán megtudtam, hogy azért jött, mert két ilyen kisgyermeket hagyott otthon. Mutatta a fényképüket... Volt persze ennél rosszabb is: amikor két tiszt, egy részeg, meg egy józan jött be este, világosságot akartak. Mikor Pista nehezen egy meglevő lámpát meggyújtott, annál láttam, hogy egyikük pisztolyának csöve a Pista halántékán van... ” Részlet dr. Balogh Istvánná Dávid Gabriella kiegészítéséből. 70
