Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Az orosz megszállás
Balogh István: „Nekem szerencsém volt...” ki a fenének volt gondja arra, hogy kihirdesse a Téglavetőben az ilyen szigorú parancsot, fogtam magam és keresztüljöttem a teljesen kihalt városon. Persze gyalog, mert hát a kerékpárt elvették. Életnek semmi nyoma nem mutatkozott. Mindez október 13-án délután történt. Kimentem a tanyára és ott elmondtam, hogy mit tapasztaltam, mit kell elásni, elrejteni. A padlásra nem mennek fel, oda kell rakni mindent, ezért amit lehet, vigyünk fel. Volt egy kis pihenés október 16-ig, ekkor kezdődött meg Debrecen második ostroma. Akkor, ami apró-cseprő dolgot, meg ruhaneműt össze lehetett szedni, ládába csomagoltuk és bevittük a múzeum pincéjébe. Az otthoni tárgyakat egy száz literes fém hengerben elástam a fáskamrában a szén alá, ezek meg is maradtak. Ingóságot a tanyáról nem vittek el. Október 16-án délelőtt megkezdődött Debrecen ostroma, 17-én egész éjszaka tartott a tüzérségi tűz. A Mák utcán laktunk, oda csak a géppisztolyok zaja hallatszott ki. Időnként a nyíregyházi vasútvonal mentén is volt szórványos lövöldözés, nyilván a visz- szavonuló hátvédre tüzeltek. Eltelt ez a két éjszaka úgy, hogy egyiket a házigazdánk pincéjében töltöttük, a másikat pedig a konyhában, lehúzódva az ablak alá. Nálunk nem történt semmi baj, még az ablakok sem törtek be. A környékünk azonban üressé vált, tizenhét házból háromban laktak, ez mutatja a menekülés arányát, ami október 13-16-a között ment végbe. Szívszorító volt látni, ahogy kézikocsival, kétkerekű talyigával meg gyerekkocsival próbáltak menekülni, én ezeket láttam. Mentek-mentek Hajdúböszörmény és Hadház irányába, mert akkor azok az utak még szabadok voltak. A családomat nem kapta el a pánik, őket én ki se engedtem az utcára. El voltam szánva, hogy semmiféleképpen el nem megyek, nem hagyom itt a feleségem két rozoga egészségű gyerekkel. Különben is, biztonságban csak itthon lehet az ember. Nagy meglepetésre nem számítottam. Annak a propagandának, amit a németek mondtak, nem ültem fel. Azt is tudtam, hogy ha valami a háborúban hadszíntérré válik, az keserves, de azt is ki lehet bírni. Vagy szerencséje van az embernek, vagy nincs. Nekünk szerencsénk volt. A városnak azon a részén, ahol mi laktunk, jóformán semmiféle harc nem folyt. Kelet felől, Vámospércs irányából jöttek be, akik jöttek. Akkor már áttörték a német frontot Mikepércs és Monostorpályi között, ott az erdőségen keresztül jött-ment a katonák nagy része. Amikor én október 18-án reggel kimentem a házból körülnézni, jött velem szemben egy fiatal orosz hadnagy. Most már tudom a rangját, akkor nem tudtam persze. Azt kérdezte:- Kvártyi jeszty? - Szállás van?- Hát, nézzen körül! 68
